Családi kör a Balaton körül.

2016-os, családi, kempingezős Balaton kerülés. 

Hogy miért is történt ez.

Miért pont bringatúra lett a nyaralásból?

Gergő nem sokkal előbb kezdett fekvőbiciklizni. A nagyapja rekuja jó lett neki méretben és elkezdett vele járni. Hamar megtetszett neki, hogy nem fáj semmije és nagyobb távokat is meg tud tenni. Elmentünk egy pár rövidebb egy napos túrára és nagyon jól éreztük magunkat mindketten. Egy Velencei-tó kerülésen életében először tekert 100km-t egy nap.

Ez nem vette el a kedvét, inkább meghozta az étvágyát a nagyobb túrák iránt.

Azután négyesben is csináltunk egy túrát a Szelidi-tóhoz. A lányok ugyan nem tekerték végig, de mindannyiunknak nagyon tetszett. Gergő 123km-t tekert aznap, fáradtan, de boldogan ért haza.

Én tavasszal voltam életemben először egy több napos vadkempingezős túrán. Ez meggyőzött arról,
hogy el tudunk menni családdal is egy több napos, sátras-kempingezős túrára.

Miért a Balatonra mentünk?

Itt van lehetőség több napot biciklizni úgy, hogy végig bicikliúton vagy kis forgalmú utakon tekerünk. Ez a gyerekek miatt nagyon fontos volt.

Emellett nagyon szép és érdekes a táj, főleg az északi part. Kemping is sok van, sokkal sűrűbben találhatók, mint más tájakon. Márpedig szándékosan nem akartam az egész utat előre megtervezni, jobban szeretem a kötetlenséget. Csak az útvonalat terveztem meg, a napi távokat nem. Úgy voltam vele, hogy megyünk amíg van kedvünk, estefelé pedig keresünk egy kempinget.

Az is szempont volt, hogy ha nagyon meleg van, akkor kevesebbet tekerünk és inkább fürdünk helyette.

A biciklikről

Fele részben fekvővel, fele részben pedig hagyományos biciklikkel mentünk.

Gergő rekuján az ülés nem túl kényelmesen volt megoldva. Ezen megpróbáltam javítani, de nem túl sokat sikerült. Az ülőlap kialakítása és mérete miatt volt problémás, hosszú távon vágta a fenekét.

Szerettem volna egy tandem fekvőt építeni. Ez nagyban megkönnyítette volna a helyzetünket, Noémi és én ezzel mentünk volna. Így mehettünk volna forgalmasabb utakra is, illetve hosszabban tekerhettünk volna egy nap. Időhiány miatt ez nem sikerült, így Noémi a saját hagyományos biciklijével jött.

Egy tetőtartót is kellett készítenem a kocsira, hiszen a meglévő tartóba a hosszú és nehéz rekukat nem lehetett belerakni. Ez egész tűrhetően sikerült, semmi gond nem volt vele. Bár az odaúton hatalmas oldalszél volt, de azt is kibírta.

Az indulás nem úgy alakult, mint ahogy terveztük. Noémivel pénteken tánc fellépésünk volt, így az a hét elég fárasztó volt. Vasárnap szerettünk volna indulni, de az idő járása nem úgy járt, mint ahogy mi szerettük volna. Vasárnap egész nap ömlött az eső és nagyon erősen lehűlt a levegő. Hétfőtől a nyárhoz képest hűvös, de száraz időt jeleztek, folyamatos melegedéssel. Ezért úgy döntöttünk, hogy hétfő reggel indulunk és megfordítjuk a kört. Siófok volt indulásra kijelölve és a Déli Parton kezdtünk volna. Azért döntöttünk az Északi Parti kezdés mellett, mert fürdeni inkább a Déli Parton szerettünk volna. Viszont ehhez meleg idő kellett, ami csak napok múlva volt várható. Ugye milyen jó, hogy nem volt kötött útitervünk, előre lefoglalt szállásokkal?

Igy viszont nyugodtan össze tudtunk pakolni és még egy kis pihenés is belefért.  Ez nagyon rám fért, hiszen év elejétől egész addig mindössze két napot voltam szabin.

A tesztmálházás otthon jól sikerült. Fel tudtam stabilan rögzíteni mindkét sátrat a rekumra, még egy hálózsák is felfért a két biciklis táska és egy nagy hátizsák fölé. Így alig voltam szélesebb és nehezebb, mint egy teherautó. A maradék három hálózsákot Gergő nyerte meg, Évi pedig egy hátizsákot vitt, tabletekkel és töltőkkel megpakolva.

A parkoláson sokat agyaltam előtte. Az előző Balaton-kerülésünk alatt a siófoki Tesco parkolójában hagytuk a kocsit. Azóta viszont jól megkeverték az üzletek nyitvatartását. Ugyan visszaállították a vasárnapi nyitvatartását, de a Tescok többé nem éjjel-nappaliak. Ez probléma, mert elég feltűnő több egymás utáni éjszaka az üres parkolóban árválkodó kocsi. Szerencsémre az indulás előtti héten derült ki, hogy a nyári szezonban mégis éjjel-nappal nyitva van a Tesco. Így újra ezt a jól bevált módját választottuk a parkolásnak, nem is volt vele semmi probléma.

A terv nem a rekordok döntögetése, hanem laza, pihengetős, nézelődős túra volt, napi 50-60km.

Első nap 2016.07.18 hétfő

Nem siettünk az indulással, ezért csak 10-re értünk Siófokra. Mire mindent lepakoltam és felmálháztunk, volt 11 óra.

Noémi bringájának villapapucsát sikerült kissé elhajlítanom a tartóról leszedésnél, de meg tudtam bütykölni. Elindultunk és már a Tesco parkoló kijáratáig is eljutottunk, amikor..... Amikor észleltük, hogy Noémi hátsó kereke töklapos! Szállítás előtt leengedtem, mert így jobban belefeküdt a tartóba. Málházás közben a kerékfelfújási-megbízott felpumpálta az összes kereket -ezt kivéve. Tehát visszatekertem a kocsihoz és a műhelypumpához (ez egyszerűbb volt, mint a csomagok alól kibányászott kispumpával felfújni), nyomtam bele pár bart éééééés végre elindulhattunk!

Messze persze nem jutottunk. Átvergődtünk a körforgalmon, aztán egy rövid, de annál rosszabb úton le a Sió partjára. Betekertünk Siófok központjába és az első jobb fagyizónál elnyaltuk a -még nem igazán- jól megérdemelt 3-3 gombócot.

Nyalás közben Gergő tartott egy vízhőfok ellenőrzést. A tó vize ekkor csak kicsit volt hidegebb, mint a fagyi, ezért a fürdőruhák a csomag alján maradtak. Inkább tekertünk. Ehhez megfelelő volt az időjárás -a nem gyenge szembeszéltől eltekintve.

A sétálóutcán volt forgalom, de nem vészes. Szabadi környékén álltunk meg ismét, egy kis strandon. Itt ráláttunk a tó keleti szélére, meg tudtuk nézni az aznapi útvonalunkat.

Mint látható, nem hemzsegnek a fürdőzők a vízben -nem véletlenül.

Noémi itt vette észre, hogy elhagyta a napszemüvegét. Pár napja vették, nagy nehezen, mert a gyerek szemüvegek már kicsik neki, a felnőtt szemüvegek pedig még nagyok. Nagyon bosszantotta, elég sokáig rugózott rajta, de nem lehetett mit tenni.

A világosi magaspartnál egy -a tábla szerint- 18%-os emelkedő után várt ránk. Ez csomagokkal elég kemény, bár rövid megpróbáltatás volt. Lefelé már többször jöttem rajta, érdekes módon, akkor nem tűnt ennyire meredeknek 😊.

Itt volt az első pihenőnk, nagyon szép innen a kilátás, mindenkinek ajánlom, ezt egyszer látni kell! Évi rántotthúsos szendvicseit is mindenkinek meg kellene kóstolnia egyszer, nagyon finomak voltak. Egész nap ezt ettük, mellé vizet és kólát ittunk.

Világos túlsó végén a pékséggel szemközti kútnál "tankoltunk". A kút melletti almafa gyümölcsei igen jól estek. Ezután legurultunk újra a tó szintjére. A bicikliút nem erre vezet ugyan, de szerintem jobb erre menni.

Szép lány mögött szép támfal.

 Keresztülmentünk a Máv-üdülőn, ahol valaki éppen videózott egy komolyabb kamerával. Tévéseknek néztek ki -lehet mi is adásba kerültünk?

Ezután egy fosóka-szilvafa késztetett megállásra, bőven szedtünk belőle a gyomrunkba és Évi első kosarába is -nyami.

Újabb fel-le után a Honvéd üdülő előtt beszélgettünk egy órát barátainkkal, akik épp ott nyaraltak -szegényeknek borzalmas idejük volt az előző héten. Kipróbálhattuk az elektromos kétkerekű bigyójukat is -érdekes élmény volt.

Kenesén folyó ügyek miatt kellett megállni, közben sikerült bepuszilni némi szendvicset és feltankolni vízzel.

Kenese után az út erdőben megy elválasztva az autóúttól. Ez szép rész, bár a minősége nem túl jó.

Fűzfőn még nem volt átadva az új bringaút, de én már olvastam róla a neten, így kipróbáltuk. Igaz, hogy zúzott köves, de szép helyen megy és van mellette egy klassz játszótér is.

A sárkányhinta nagyon bejött.

Almádi az utolsó város volt aznap, be kellett vásárolnunk vacsira. Ehhez a megfelelő helyet egy Penny jelentette a vasútállomásnál. Kisebb aluljáróban kevergés után sikerült megtalálni a bejáratát. Bent akkora tömeg volt, mintha ez az egy bolt lenne csak nyitva az egész tó körül. Ezért a gyors bevásárlás fél óráig tartott. Konzerveket vettünk, némi hideg kaját, illetve itt fedeztük fel a nagyon finom kókuszos és banános müzliket. Ez annyira bejött mindenkinek, hogy később már direkt a müzli miatt kerestünk Pennyt.

Hatkor indultunk tovább, letérve a parti útról, fel a hegyre a Római Útra. Ez fent ment a szőlőhegy derekán. Nem volt túl meredek, de Gergő kezdte rosszul érezni magát -már megint. Két évvel ezelőtt nagyon rosszul volt szintén a balatoni bringatúránkon, majdnem fel is kellett adnia. Itt is ledobta a láncot, ő is és a biciklije is. A gépre visszaraktam és benne is igyekeztem tartani a lelket, hogy már nincs sok hátra.

A kilátás azért szép volt.

Alsóörsön kereszteztük azt az utcát, amin gyerekkorunkban Évi is és én is mindennap kétszer le-fel jártunk a strand és az úttörőtábor közt.

Átmentünk még Lovason és Paloznakon is, majd a szőlőhegyen végre megálltunk estére a Mandel kempingben.

Ez majdnem tele volt, csak két hely közül választhattunk. Nagyjából közepes színvonalú, kissé kopottas kemping. Zavaró volt az erős csatornabűz, illetve az, hogy a két wc közül az egyikben nem volt villany, a másikban pedig éjszaka centis víz állt, szerintem a zuhanyzóból folyt át.

Feldobtuk a sátrakat. Gázrezsón megmelegítettük és megettük a konzerveket. Nagyon nehezen tudtam Szép Kártyával fizetni. Szegény szállásadónkat már sajnáltam a végére, vagy negyedórán keresztül telefonált, mire végre sikerült levonni az összeget. Áramunk nem volt, de a hűtőbe be tudtam rakni a romlandó kaját és a jégakkut.

Az aznap megtett 50km-t egy-egy hosszúlépéssel (persze csak a felnőtteknek) és egy hosszú biliárdozással (mindenkinek) vezettük le. Közben a telefont is tudtam tölteni.

A billiárd jó buli volt, ezért csak fél tíz körül feküdtünk le. A sátorbeosztás felnőtt-gyerek volt.

Második nap 2016.07.19 kedd

Sem a felkelést, sem a készülődést nem kapkodtuk el.

Reggeli sátorszárítás.

Jó ötlet volt lekvárt és mézet vinni, mindkettő nagyon jól esett, el is fogyott.

Összedobtuk a megszáradt cuccainkat és tízkor elindultunk Kövesden keresztül Arácsra. Ez az út nagyon forgalmas volt, négyszámjegyű útvonal létére. Arácson egyből le is tértünk róla. Befejeztük a szőlőhegyi kitérőt és visszatértünk a már ismert parti útra Füreden.

A Tagore sétányon Gergő bement egy balatoni halakat bemutató akváriumba. Minket nem különösebben érdekelt, ezért én megvártam Gergőt a sétányon. Közben jót derültem egy horgászon, aki a gondos előkészületek után a kukacát nem a vízbe, hanem a felette lévő faágra dobta. Persze lehet, hogy csak én értelmeztem félre a szándékát és nem is halat, hanem madarat akart fogni. Esetleg a nézőket szórakoztatni-ez esetben jól csinálta 😊.

A lányok pedig elmentek napszemüveget venni. Sajnos nem kaptak. Ez azért volt baj, mert Noémi szeme már itthon be volt gyulladva egy kicsit -előző héten fesztiváloztunk a Rockmaratonon és a por megárthatott neki. Ezért Évi odaadta neki a saját szemüvegét és ő tekert szemüveg nélkül.

A háttérben felkészül Tihany.

Füreden a sétányon már nem álltunk meg, még fagyizni sem, mert előző nap ajánlottak nekünk Tihanyban egy fagyizót és gondoltuk inkább majd ott nyalunk egy hideget, ebéd után. Az ebédet a városszéli Tescoban szereztük be, rengeteg emberrel együtt. A fél órás sorban állás a pénztárnál nem okozott nagy örömöt. Jobb lett volna a túloldali Sparnál megállni. Aznap estére éttermi vacsora volt betervezve, de mivel itt lehetett kapni milánói és bolognai konzervet, ami nekem nagyon ízlett ezért vettem 2-2 darabot.

Az innivalót pedig a kissé arrébb lévő Berzsenyi-kútnál szereztük be -jó büdös és savanyú vizet.

A hajógyár után a Füredi-öböl partján visz az út, gyönyörű kilátással Tihanyra. A félszigeten megálltunk egy biciklis pihenőnél és felsétáltunk megnézni a Barátlakásokat. Útközben az erdőben ráakadtunk egy kábé három centis szőrgombócra. Ő volt Csivi, az elhagyott fióka. Gondolkodtunk mit tegyünk vele. Noémi szerette volna elvinni, de valószínűleg elpusztult volna. Ezért csak az ösvényről raktuk arrébb, nehogy agyontapossák.

Negyedóra séta volt az út felfelé a barlangokig. Itt még az Árpád-korban szerzetesek éltek. Most az Orbán-korban pedig mindenféle kósza turisták fotózkodásra használják.

Még lent is csináltunk fényképeket, aztán indultunk tovább.

Arról a helyről fényképezem azt a hátteret, ami annak a fényképnek a háttere, ami ott készült, ahol ennek a háttere van. Érthető? Neeem? Elmondjam még egyszer? Inkább ne? Jó, bogozgassátok még egy kicsit!

A kikötő után hegymenet következett. Elég jól felértünk, csak az utolsó métereken, a meredek kockakövön kellett tolni. Itt az Apátság lábánál megtaláltuk az ajánlott fagyizót.

Megérte várni rá, a mézes-fahéjas Szultán Csókja számomra az év legfinomabb fagyija volt.

Gergő csak egy gombóccal evett. Ebből már tudtuk, hogy nagy a baj, tényleg rosszul érzi magát.

Le is dőlt a fűbe kicsit pihenni.

Én az útvonalat nézegettem. Elég komoly emelkedő várt még ránk, ami Gergő állapotát elnézve nyugtalanított. Eddig csak három hálózsákot vitt, most ezeket is levettem és Évi bringájára raktam.

Az Apátságban már egyszer voltunk, így most nem mentünk be, csak előtte fényképezkedtünk.

 

Ezután jött a jól megérdemelt lefelé gurulás. Szerintem így érdemes Tihanyon keresztül tekerni, ahogy most mentünk. Vagyis a rövid, meredek emelkedőn felfelé, itt nincs semmi látványos, azután Aszófő felé a hosszú lankás úton ereszkedni, ahol sem tekerni, sem fékezni nem kell, csak csodálni a gyönyörű kilátást.

Aszófőn nagyon rossz út vezetett keresztül.

Megtaláltuk az eperfát, ahol 2 éve olyan jót eprésztünk.

A finom eper mellé ilyen kilátást kaptunk.

Az örvényesi vízimalom lett volna a következő látnivaló, de ismét kihagytuk. Csukott kapuval várt minket, bár valószínűleg nyugodtan bemehettünk volna. Viszont tudat alatt mindenkiben ott volt, hogy már fél négy van és még elég hosszú út van előttünk Nagyvázsonyig, meglehetősen nagy emelkedővel. Gergő pedig nincs jól. Így nézelődés helyett inkább továbbmentünk, csak egy boltban álltunk meg egy hideg üdítőre. A gyömbér Gergőnek, a kóla pedig Noéminek tett jót, kissé feléledve indultunk tovább.

Balatonudvariban csak úgy menetből megnéztük a szív alakú sírköveket, a következő program pedig az eltévedés volt. Szerencsére ezt gyorsan letudtuk és mehettünk tovább, sajnos a főúton, de csak 1km-t.

Akali előtt végre Gergő talált almafát az út mellett, de nem volt igazán finom az alma.

Elgurultunk a kemping mellett, ahol tavalyelőtt aludtunk. Most nem álltunk meg, csak Akali végén egy sportjátszótéren.

Gergő pótolja a kihagyott edzéseket.

Noémi pedig segít neki.

Az út túloldalán találtam vizet, pad és asztal volt, kaja a zsákban volt, így hát leültünk enni.

Megettük az összes kenyeret és zsemlét. Először májkrémmel, azután lekvárral. Kellett az energia az emelkedőkhöz. Még feltankoltam vízzel, aztán gyerünk felfelé!

Szerencsére már nem volt túl meleg, viszont volt egy kis szembeszelünk. Az emelkedő pont olyan kemény volt, mint gondoltam. Szerencsére Gergő az állapota ellenére elég jól bírta, Noémi viszont kimondottan élvezte. Főleg a kiállva tekerést.

Lélegzetelállító kilátás -bár,ha jobban belegondolok, a lélegyet talán a partról feltekerés miatt állt el.

Mencshely környékén értük el a nem túl hosszú, de annál meredekebb felfelé tetőpontját. Jött volna a jól megérdemelt és beígért gurulás Vázsonyig -ha a szembeszél ott nem lett volna. De ott volt, így csak a csapat fekvő fele gurult, a többieknek tekerni kellett.

Már látszik a Kab-hegy, a völgyben pedig ott van a szállásunk.

A vázsonyi -remélt- szállásunknak csak a címét tudtam és azt, hogy valamiféle kemping és turistaszálló. Egyéb infót nem sikerült róla kideríteni. Megtaláltuk a helyet, a falu közepén egy átlagos házat. Felöltöztem és berregtettem a berregőt a kapura szerelt gombbal, majd egy másikkal is, mert elsőre semmi reakció nem volt. Nos, másodszorra is csak az ujjam fárasztottam, senki nem jött ki. Elindultam hát felfedezőútra a ház 2 méteres kőkerítése mentén. Mentem, mendegéltem, mint a mesében, mígnem egy kapura akadtam, mögötte pedig játszó gyerekekre. Kértem őket, szóljanak a gazdának. Erre bementek a házba és egy ősz hölggyel tértek vissza.

Mint kiderült, a gyermekek cserkészek voltak, a hölgy pedig a vezetőjük. A hely gazdája Erdélyben nyaralt, viszont megkaptam a helyettese telefonszámát. Szerencsére felvette és közölte, hogy mindjárt jön.

Miután megérkezett, megtartotta a szállás „idegenvezetést”. Eléggé tetszett a hely, igényes vizesblokk, konyha hűtővel(!), nagy kert. Megegyeztünk, fizettünk, sátrat vertünk, tisztálkodtunk. Szép Kártyával itt sem lehetett fizetni – egyébként a legtöbb helyen nem lehetett használni, sem szálláson, sem étteremben. De legalább a két sátorért nem kértek pénzt, így fejenként 1200Ft-ért éjszakáztunk.

A cserkészvezető hölgy ajánlására az út menti csárdába mentünk vacsorázni. Az étel finom volt, de nem kerékpáros turista adag, én nem laktam jól.

A szállásra elég meredek emelkedőn kellett visszamennünk, ez vacsi után, fáradtan, nem esett annyira jól, ráadásul a kesztyűmet is elhagytam ☹. Fogmosás után nem kellett sokat ringatni minket….

Éjszaka, egy nagyon rossz álom után rémülten ébredtem arra, hogy valaki leköpött. Aztán még egyszer. Néztem, hogy mi lehetett az, talán Gergő pisilt le? Száraz volt a hálózsákja. A szúnyogháló is, tehát kívülről sem jöhetett. Nehezen tudtam visszaaludni. Azt éreztem, hangyák mászkálnak a testemen. Eléggé nyomasztó érzés volt. Mi a fene van velem?! Komolyan azt hittem, hogy kezdek megbolondulni. Vízcseppek a semmiből, mászkáló hangyák. Ezek tutira az elmebaj kezdő fázisai. Mi lesz itt, ha reggelre megőrülök?! Mi lesz akkor a családommal?! Eléggé aggasztó kilátások. Tudom, hogy így utólag nézve eléggé nevetségesnek hangzik, de ott, éjjel, egy ismeretlen helyen félelmetes volt. Nagyon nehezen aludtam el és csak reménykedtem benne, hogy reggel ép elmével fogok ébredni…(vagy legalább nem leszek bolondabb, mint amilyen eddig voltam 😊).

Harmadik nap 2016.07.20 szerda

Reggel eléggé nyúzottan ébredtem. Mindenkit megnyugtatok, nem őrültem meg (még jobban 😊)! Amikor ráztam ki a hálózsákomat, hangyák estek ki belőle! Nagyon megkönnyebbültem! Élő, kézzelfogható, valóságos hangyák mászkáltak rajtam éjjel, nem egy bomlott elme képzelgései! Világosban már tisztán látszottak a sátor „plafonján” összegyűlt páracseppek is! Nem feszítettem ki rendesen a feszítőköteleket, ezért a sátor teteje kicsit behajlott. A benti pára ott csapódott le és az cseppent a fejemre!

Reggel kihasználtuk a jól felszerelt konyhát és a bolt közelségét és főtt virslit reggeliztünk. A délelőtti program várnézés volt. Noémi volt már itt osztálykiránduláson, Évi és én pedig még régebben jártunk erre, úgyhogy csak Gergőnek volt újdonság, de azért tetszett mindenkinek. A torony felső szintjén elhelyezett budira emlékeztem még régről -gondolom a támadó ellenség demoralizálására szolgált, egyfajta korai pszichikai hadviselés részeként. Az viszont csak most derült ki, hogy toalettpapírként prémet használtak. 😊

Megnéztük a toronyban a kiállításokat és Kinizsi síremlékét is. Jó turistákhoz illően fényképeket is csináltunk ám!

Várnézés után visszamentünk, összepakoltunk -eddigre megszáradt a tegnap mosott ruhám-, bevásároltunk a boltban és indultunk. Mencshelyig volt egy kis emelkedő (a tegnapi szél sajnos elállt), de utána hattttalmassssat lejtőztünk!

Hátrafelé is tudok ám fényképezni!

Olyan szép nevű helyeknél suhantunk el! Először Óbudavár -fura, hogy van ilyen nevű falu, majd Balatoncsicsó -ahol Noémiék voltak osztálykiránduláson, Szentantalfa, ahol megpillantottuk a tavat.

Tagyonnál megvolt a kötelező napi eltévedés, de gyorsan észrevettem és csak pár száz métert kellett visszamenni. Hegyestűre most nem tekertünk fel, csak elgurultunk mellette.

Technikai problémák miatt kicsit lemaradtam, mire utolértem a többieket, már elszalasztottuk a „Vadvirág Éttermet”, ahol a 2014-es Balaton-kerülésen ettünk, mielőtt feltekertünk volna a Hegyestűre. Bementünk viszont Köveskálon a Kerékbárba, ami most nyitva volt, nem úgy mint 14-ben. Finom volt a zsíros kenyér, a szörp és a fröccs is és a személyzetnek köszönhetően végre készült olyan fotó, amin mind a négyen rajta vagyunk.

Itt egy kissé átterveztem az utat. Kivettem belőle a zalaszántói sztúpát. Szerettem volna megnézni, de vadkempingezni nem nagyon akart a család és ha arra mentünk volna, akkor nem igazán jött volna estére kemping. Úgyhogy a már ismert úton tekertünk tovább a Káli-medencében. Kerékpáros szempontból szerintem ez az ország egyik legszebb vidéke.

A következő megálló Kékkút, Theodora bizánci császárné kedvenc forrása.

Káptalantóti után már láttuk a Csobáncot -az elmaradhatatlan siklóernyőkkel-, a Gulácsot és a háttérben a Badacsonyt.

Badacsonytomajnál megint felmentünk a hegy derekán futó útra, ami szintben hullámzik ugyan és ezért fárasztóbb, mint a parti út, de sokkal hangulatosabb és szebb a kilátás. Szerettünk volna itt ebédelni és megkóstolni valami finom bort, de ez valahogy nem jött össze. Így Tördemic után mentünk tovább Szigligetre.

Itt jött a sajnos szokásos „népnevelő vadbarom”. Noémi mögött tekertem bent az út közepén, amikor megelőzött. Dudált és integetett, hogy figyeljek hátra is. Én mutogattam neki, hogy van tükröm és láttam is, hogy jön. Ha megállt volna, akkor azt is elmagyaráztam volna kedvesen (vagy nem annyira kedvesen), hogy azért tekerek a sáv közepén, mert rajta kívül nem jár arra másik autós, ő pedig szíveskedjen nem centizgetni az előttem tekerő lányomat (mert érthetően rosszul viselem, ha feleslegesen kockáztatják az életét), hanem menjen át a szembe sávba előzéskor. Mondjuk, nem hiszem, hogy megértette volna, ha kedvesen mondom ☹. Ezért lehet, hogy végül nem annyira kedvesen mondtam volna. Jobb is, hogy nem állt meg.

Szigligeten nem a hegyen át mentünk, hanem inkább kerültünk a strand felé, hogy tudjunk ebédelni-vacsorázni (tetszés szerint törlendő 😊). Találtunk is egy jó pizzériát. Itt telefont is tudtam tölteni és az elmaradt fröccsöt is pótoltuk. Az adag bőséges volt, nem csak jóllaktunk, de még el is csomagoltuk egy részét vacsorára.

Kicsit szinteztünk, majd a 71-es melletti bringaúton mentünk Edericsig, a kinézett szállásig. Ez majdnem parti kemping volt, némiképp kulturálatlanabb vizesblokkal. Sátorhelyet itt sem kellett fizetni, fejenként egy ezres volt a szállás, áramot használhattunk telefon töltésre.

Tábort vertünk és mentünk a szomszéd strandra, ahol eddigre (7 után) már nem kellett belépőt fizetni. Először fürödtünk a tóban! Mondjuk nem volt túl meleg a víz és kissé kehesek is voltunk. Gergő főleg, neki már indulás előtt fájt a füle, de én is kezdtem egyre rosszabbul érezni magam. A kilátás gyönyörű volt, Szigliget, Badacsony, a tanúhegyek…. A kacsák is bizonyára azt élvezték, míg a gyerekek meg nem kergették őket.

Szóval visszamentünk fürdeni a kempingbe. Jólesett volna a meleg víz, de még langyosnak is csak nagy jóindulattal volt mondható. Ráadásul, Gergő elhagyta a tusfürdőjét. Vacsorázni már senki nem akart, eléggé jól laktunk a pizzériában.

Itt megint áttervezés következett, elhatároztuk, hogy a következő szakaszt (~80km), két rövid nap helyett egy nap alatt letekerjük. Ehhez korai indulást terveztünk. Bár a gondnok bácsit mindenképpen meg kellett várnunk (8-ra ígérte, hogy ideér), mert az ő hűtőjében volt a hűtendő cuccunk.

Az éjszakánkat felváltva édesítette meg a szembeni faházban „bulizó” -inkább csak artikulátlanul és összefüggéstelenül üvöltöző- tajt részeg társaság és az 5 méterre mellettünk dübörgő vonat -bár szerencsére éjjel nem járt sűrűn. Meglepő, de én, aki nagyon rossz alvó vagyok, most simán tudtam aludni, köszönhetően a füldugómnak és a fáradtságnak. Inkább Évinek volt húzós az éjszaka.

Negyedik nap 2016.07.21 csütörtök

Reggel a körülmények ellenére kipihenten ébredtem. Megettem az előző napi pizza maradékát. Igyekeztünk korán elindulni, mert tudtuk, hogy hosszú nap vár ránk. Ugyan reggeli nélkül, de sikerült, úgy 8 körül indulni. Azért nem reggeliztünk, mert a kempingben nem volt se asztal, se pad. De tudtam, hogy mindössze 3km-re vagyunk a györöki Szépkilátótól, ahol sokkal jobb körülmények közt tudunk enni. Mondjuk arra nem számítottam, hogy ebből az irányból nem vezet fel aszfaltút, így egy földút+lépcső kombináción kellett feltolni a dög nehéz bringát. Szerintem megérte:

Minden maradék kajánkat megették. Ugyan még mindenki tudott volna enni, de ez már elég volt arra, hogy tovább tudjunk menni. Közben megnézhettük azt is, amint egy csapat festő felállítja a tábláit és nekiállnak tájképet festeni. Mondjuk, a helyszín tényleg adta magát.

A györöki strandnál van egy jó kis mosdó, itt a reggeli toalettünket is el tudtuk végezni, fogmosással, naptejezéssel együtt. Így fél tízkor már mindenre készen mehettünk át ezen az alagúton:

Keszthelyre különösebb esemény nélkül értünk be. Nem a bicikliutat követtük, amit nagyon jól tettünk, mert így rátaláltunk egy nagyon finom pékségre, ahol jól bevásároltunk. Kimentünk a főtérre -ami nagyon szép, de végül nem itt, hanem a jóval hűvösebb, de szintén gyönyörű kastélyparkban pótoltuk a reggel elmaradt kalóriákat.

A park bejáratánál állítólag van egy biciklizni tilos tábla. Ezt én nem vettem észre 😊. Rutinból. Tudniillik, ha minden ilyen táblát észrevennék, akkor nem hogy a megyéből, de még a faluból sem jutnék ki. Fűre lépni tilos tábla viszont tutira nem volt. Így egy nagy árnyékos fa alatt ettünk, bár Noémi mégis tartott attól, hogy tilosban járunk, ezért jól elrejtőzött.

A kastélyba most nem mentünk be, mert korábban, vezetett túrán, már bejártuk. Miután megnéztük a hátsó parkot is, ahol még sohasem jártunk, Keszthely felé vettük az irányt.

A bringaút eléggé lepukkant és zavaros úton indult. Később a környezet szép erdős lett, de a dzsindzsa két oldalról rendesen benőte a keskeny utat, így a szembe jövőkkel alig fértünk el.

Kutat sajnos nem találtunk, így Hévízen a Sparba kellett bemennünk szomjoltóért. Persze akkor már csokit és ebédet is vettem. Vettünk volna dinnyét is, de hűtöttet nem találtunk, meleget pedig nem akartam. Alsópáhokon végre egy játszótér mellett találtunk kutat, így a vízkészletet fel tudtuk tölteni.

Páhok után kellemetlen forgalom volt a 75-ösön. De miután lefordultunk Sármellék felé, ez szerencsére elfogadhatóra csökkent. Így nyugodtan tudtunk bekerekezni a Kis-Balaton Látogatóközpontba.  A bringákat eléggé nehéz volt letámasztani, ráadásul lezáratlanul hagytuk ott, de bíztunk benne, hogy innen nem fogják ellopni. Kihasználtuk a hely adottságait, normálisan mosakodtunk és a powerbanket is fel tudtam tölteni. Egy kisfilmmel kezdtünk egy légkondicionált(!) teremben, érdekes biológiai, technológiai és történelmi ismertetőket láttunk a helyről, be lehetett ülni filmet nézni Matula Bácsi kunyhójába.

Kint nekiálltam ebédet csinálni, míg a gyerekek a nagyon érdekes (arkhimédeszi csavar is volt!) vízi játszótéren szórakoztak. Megebédeltünk, desszertként pedig régészkedtünk egy kicsit a Zalavári Történelmi Emlékparkban. A már romos bazilikában volt régen egész Közép-Európa legnagyobb harangja! A mellette lévő házban volt a Makovecz Életfa, illetve Zala Megye 7 csodája körben a falakon. Mondjuk, lehet én nem tudok számolni, de valójában legalább 14 csoda volt. Persze, csodából sohasem lehet túl sok. Fél négykor indultunk el a part menti bicikliúton.

Láttunk sok szép tavirózsát és fényképezkedtünk a Hídvégi-tóval.

Nézelődtünk kicsit a zsilip mellett, melyről Gergő szakszerű magyarázatának köszönhetően megtudtuk, hogy halzsilip.

És felfedeztük ezeket az érdekes, kötőelem nélkül készült madárleseket.

Itt egy kicsit hosszabb megállás nélküli szakasz jött, ezt a végén ránk váró fagyi tette könnyebbé.

A fagyiról kép nem készült, de higgyétek el, hogy finom volt. Utána ismét boltba kellett menni. Ez a kerékpártúra egyik sajátossága, hogy a túrázó nem akar sok cuccot magával cipelni, ezért gyakran megáll vásárolni. Míg otthon mondjuk 3 naponta elég boltba menni, itt naponta 3-szor is kellhet.

Még a vasúti átjáró sem állíthatott meg minket, bár azért némiképp lelassított.

Este 7 körül érkeztünk meg a Fonyód-Bélatelepi kempingbe. Ez elég nagy és romos állapotú kemping, lepukkant és nem túl tiszta konyhával és vizesblokkal. Nem lehetett ám csak úgy akárhová sátrazni, kijelölt terület volt, ahová mehettünk. Ezen belül nem volt egyszerű helyet találni, mert konnektorhoz viszonylag közel kellett lennünk, de a hangos bulizó társaságtól lehetőleg minél messzebb, nehogy úgy járjunk, mint előző este. Árnyékunk ugyan nem volt, ezért reggel arra ébredtem, hogy tűzi a nap a sátrat és folyik a tarkómon a víz.

Egész nap hiányzott a hűtés, ezért gyorsan feldobtuk a sátrakat és már mentünk is fürdeni. A víz még kissé hideg volt, de a kilátás gyönyörű és a vacsora előételeként fosóka szilvát ettünk a strandon a fáról.  

Én szerettem volna feltekerni a hegyre, megnézni a naplementét, de a gyerekek már nagyon éhesek voltak, így inkább vacsoráztunk. Mivel itt volt rezsó a konyhában, végre megehettük a bolognai konzerveket, amiket 2 napja cipeltem. A desszertet (mézes zsemle) sajnos már a szúnyogok társaságában fogyasztottuk el. Rengetegen voltak és még a biciklitúrázóknál is kiéhezettebbek, nagyon kellemetlen volt! Sajnos gyenge szúnyogriasztót vittünk magunkkal. Engem különösen szeretnek a mocskok, nem igazán riasztotta el őket. Vittünk füstölőt is, de az is csak úgy hatott, hogy fölé guggoltam. A sátorban is be kellett vetni, hogy megtisztuljon éjszakára.

Éjjel felébredtem arra, hogy csepeg az eső, ezért gyorsan beszedtem a törölközőket és a száradó ruhákat. Szerencsére pár csepp után abbahagyta így nyugodtan tudtam VOLNA tovább aludni… Ha nem lett volna közvetlen mellettünk a vasúti sín. Előző éjszaka is így volt, de ott éjjel nem ment vonat. Itt viszont elég sok közlekedett. A tehervonatnál konkrétan rengett a föld, a személyvonatnál pedig bónuszként a közeli állomás (nagyon) hangosanbeszélője is szórakoztatott, szerelvényenként három bemondással. A tí-dididí-dididím-nél jobb altatódalt is hallottam már.  

Ötödik nap 2016.07.22 péntek

Reggel eléggé nyúzottan ébredtünk.

 Az eredeti terv az volt, hogy tartunk egy strandolós pihenőnapot, de egyikünk sem akart még egy napot ezen a „csodás” helyen maradni. Inkább tovább indultunk és úgy döntöttünk, hogy ha jó idő lesz, akkor fürdünk, ha nem, akkor befejezzük a kört és hazamegyünk. Reggeli után elindultunk és mivel nem volt túl meleg és a nap sem sütött annyira, még naptejjel sem kentük be magunkat.

Út közben megbeszéltük, hogy a földvári strandot ismerjük és szeretjük, ezért elmegyünk odáig és ott strandolunk. Szemesen az új úton mentünk, nem kellett megmásznunk a hegyet a Bagolyvár utcában. Mivel Gergő még mindig nem érezte jól magát ennek örültünk.x

Fél egykor értünk Földvárra. Rögtön lecuccoltunk és irány a strandbüfé. A hamburger nagyon finom volt, a gyros tűrhető, a kiszolgálás profi. Csúcsforgalom volt és ennek ellenére alig kellett várnunk. A desszert promócióként osztogatott tejcsoki volt.

Ebéd után pótoltuk az elmaradt alvást és csak utána mentünk fürdeni. Megbeszéltük, hogy estére átmegyünk a zamárdi kempingbe, ami csak 3km-re volt innen és jó messze feküdt a vasúttól -ez a déli parton ritka. Úgy döntöttünk, hogy ott alszunk, másnap pedig még strandolunk egyet, mert eddigre igencsak strandidő lett, bár folyamatosan ígértek zápor-zivatarokat.

Hat után indultunk el a strandról, eléggé problémásan. Mivel hogy elképesztő mennyiségű hangya szállta meg a ruhákkal teli hátizsákot, amit csak indulásnál vettünk észre. Nem értem miért éppen az vonzotta őket, mikor a mellette lógó kajás táskát érintetlenül hagyták. Amennyire tudtam, kiszedtem őket (nem túlzok, marékszámra voltak benne), de még így is sok maradt. Mindegy, elindultunk, hogy lesz, ami lesz, majdcsak elhagyom őket útközben. Még egy boltban bevásároltunk estére dinnyét és felvágottat, joghurtot és gyorsan oda is értünk a kempinghez.

A portás nagyon rendes volt és a kemping is nagyon tetszett. Sokkal kulturáltabb és modernebb volt, mint az eddigiek. Vizesblokk rendben, szép part, jó sátorhelyek, wifi… Az egyetlen problémánk a hűtő hiánya volt. Egyetlen pici hűtőtáskánk volt egy szem jégakkuval, a kritikus élelmiszert ebbe tettük. Viszont a jégakku eddigre már kiolvadt és frissen vásárolt felvágott és joghurt volt nálunk. Megenni sem akartuk még, mert a strandon, indulás előtt még jól behamburgereztünk, így senki sem akart vacsorázni. Végül megkértük egy mobilház lakóit, hadd tegyük be az ő hűtőjükbe estére a kis hűtőtáskánkat -csak annyit kértek, hogy reggel ne keltsük őket korán.

Mindenekelőtt a nemrég vásárolt dinnyét pusziltuk be, amíg még hideg volt. A kemping elég zsúfolt volt, parcella már nem nagyon volt szabad, de a bejárat mellett találtunk jó kis sátorhelyet, ahol áram is volt, bár árnyék itt sem -de ennél jobb helyet nem találtunk. Míg felállítottam a sátrakat, a gyerekeket küldtem volna fürdeni, de csak kockulni akartak. Ma sem tudom miért, de a sátrakat sokkal gondosabban állítottam fel, mint ahogy szoktam. A külső ponyva összes rögzítőjét megkötöttem és az összes feszítő kötelet kifeszítettem. Egymással szembe állítottuk a két sátrat. A hangyás cuccokat igyekeztem mentesíteni, de ez nem sikerült még most sem. Ezért fogtam 2 műanyag zsákot, bezsákoltam a hangyás ruhákat, jól bekötöttem és kiraktam a fűre. Gondoltam, a túlélőkkel majd másnap foglalkozom. A zsákot pedig kiakasztottam a sátor mellé.

Este, lefekvés előtt még kisétáltunk a partra. Gyönyörű szélcsendes naplemente volt tiszta éggel, később csak úgy szikráztak a csillagok. Már előre örültünk neki, hogy másnap milyen jót fogunk strandolni.

Annyi húzósabb éjszaka után, most végre normális kempingben, nyugodtan alhatunk! Aludtunk is, mint a bunda. Egészen 2 óráig. Amikor is hatalmas villámlásra és égdörgésre ébredtem. Gyorsan elmentem még előtte wc-re. Mire visszaértem, Évi már beszedte a ruhákat. Nemsokára megérkezett az eső is. Behúztuk a külső ponyvát is és vártuk mi lesz. Hatalmas nagy vihar lett belőle! A lányok sátra szélárnyékban volt, a mienkét viszont rendesen cibálta a szél. Sajnos a sátor hátsó szellőzőnyílásan nem zárható, ez nálunk pont szélirányba esett és kissé befújta rajta az esőt a szél. A két sátrunkat Tescoban akciósan vettem. Most leteszteltük a viharállóságát rendesen! Egy nagyon kis lejtőn voltunk, talán 30cm-rel lehettünk alacsonyabban, mint a legmagasabb pont. A lányok nálunk kicsit feljebb voltak. Annyi eső esett, hogy egy idő után elkezdett hömpölyögni alattunk a víz. Olyan érzés volt, mintha egy vízágyon lennénk. A sátor alja felemelkedett, felúszott és ahogy lenyomtam, rendesen lehetett látni a hullámzást. Legalább 5cm víz volt alattunk. Gergő cipőjét és a ruhákat zacskóba raktam és vártunk, hogy mi lesz. Szerencsére csak a sarkokon, a varrásnál szivárgott be egy kis víz, de dobtam rá törölközőt és szennyes ruhákat. Alulról vízen úsztunk, felülről a szél tépett, de elég jól megúsztuk, le a kalappal a sátrak előtt. Óriási szerencse, hogy kivételesen ennyire gondosan állítottam fel, mert általában csak hanyagul fel szoktam dobni, nem nagyon feszítem ki. Nem tudom, hogy érezhettem meg, mert este még gyönyörű idő volt. A lányokkal csak kiabálva tudtunk beszélni, de azt üvöltötték, hogy minden rendben van.

Amikor végre volt egy kis szünet, a gyerekek gyorsan elmentek wc-re és be tudtuk csukni a szellőzőnyílásokat is. Aztán következett a második félidő, ami legalább olyan durva volt, mint az első. De ezt is megúsztuk sértetlenül, bár kissé nedvesen. Amikor megint csitult a vihar én már nem bírtam tovább a fáradtságot, bedugtam a füldugómat és elaludtam. Már napok óta nem éreztem jól magam, az orromon alig kaptam levegőt és fájt is az orrom, a fülem és kissé a torkom is. Gergő azt mondta, hogy volt egy harmadik hullám is, de az már gyengébb volt és nem okozott problémát.

Hatodik nap 2016.07.23 szombat

A mellettünk lévő sátorban már nem jártak ennyire jól. Egy fiatal pár sátrazott ott. Megijedtek attól, hogy egy nagy fa alatt vannak és a vihar közepén nekiálltak költözni. Átrakták a sátrat, viszont ki már nem feszítették a köteleket, ezért kegyetlenül eláztak. A kempinget rendesen megcsupálta a vihar, elég sok helyen szárítkoztak, a parton bokáig ért a sár (gondolom ki is önthetett a tó, mert onnan fújt a szél). Nekünk egyedül a hátizsák ázott szét, amit a hangyák miatt kint hagytam. Még ez után is volt benne pár túlélő! 😊 De ez nem számított, mert reggel ragyogó napsütésre ébredtünk (igen, itt is felébresztett a kelő nap), szépen kiteregettünk mindent, gyorsan megszáradt.

A kempingben maradhattunk estig, csak a sátrat kellett lebontani. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy itt strandolunk estig, este pedig eltekerünk a kocsihoz és megyünk haza. Én nem éreztem jól magam, de annyira jó idő volt és hiányzott a fürdés, hogy ennek ellenére maradtunk. Felmerült az is, hogy tekerjünk haza és majd én visszajövök a kocsiért, de nem fogadta nagy lelkesedés az ötletet. A strand jó volt, az idő és a vízhőfok is jó volt és itt nem kellett annyira tartanunk attól, hogy elvisznek valamit a cuccaink közül.  Mire a sátorbontással végeztem, már volt 10 óra, elkérhettük a hűtőből a kaját és meg tudtunk reggelizni.

Utána strandolás. Csavargoo vízi cirkusza jól érezte magát:

Én 11 körül befejeztem, mert a déli melegben nem szeretek kint lenni a napon. 1 óra körül elmentünk ebédelni. Eredetileg hideg ebéd lett volna, de végül megnéztük a büfét, az nem tetszett, átmentünk inkább az étterembe. Elég katasztrofális volt a személyzet. Csak menüt rendeltünk, de már a rendelés is vagy negyedóráig tartott. Nagyon sokat vártunk, pedig nem sokan voltak. Általában nem szoktam szólni a személyzetnek, de most muszáj volt, hogy hozzák már az ételt, mert éhen halunk. Az adag elég nagy volt, de nem mondanám nagyon finomnak. Viszont legalább drága volt és nem lehetett Szép kártyával fizetni. Utána a kisboltban vásároltunk délutánra nasit.

Délután még fürödtünk egy jót.

 
Azután összepakoltunk, csináltunk még egy búcsúfényképet és indultunk vissza a kocsihoz.

 Sokáig nem jutottunk, mert Évinek már a kemping kijáratánál feltűnt, hogy lapos a gumija. Nagyszerű, állhatok neki javítani! Legalább hamarabb észrevettük volna! Amíg a család strandolt, simán megcsináltam volna. Így most a dög melegben kellett szerelni, folyt rólam a víz. Indulás előtt vettem defektvédő folyadékot (Slime-ot) és ezt a zöld trutyit töltöttem bele a belsőbe. Elméletileg defekt esetén ennek el kellett tömnie a lyukat. Csak annyit kellett volna tennem, hogy pumpálok bele levegőt és néha megforgatom a kereket. Na, már az első lépésnél elakadtam. Nem tudtam fújni a belsőbe. Akárhogy próbáltam, nem ment. Kiszereltem a kereket, forgattam össze-vissza, úgy sem. Sajnos a trutyi nem a lyukat tömítette el, hanem a szelepet! Megpróbáltam lecserélni a belsőt, de mint kiderült, a pótgumi valahogyan kilyukadt a szerszámos táskában. Olyan szerencsétlen helyen, hogy nem lehetett javítani. Elővettem újra a trutyival feltöltött belsőt. Szétszedtem a szelepet, megtisztítottam a Slime-tól, a lyuk környékéről is eltávolítottam a trutyit és megragasztottam. Összeszereltem mindent és végre elindulhattunk egy óra küszködés után. Eddigre már nagyon rosszul voltam. Teljesen el volt dugulva az orrom -nem tudtam kifújni, alig kaptam levegőt, lüktetett az egész fejem, a fogam, a torkom, a szemem. Sajnos nem vettem be gyulladáscsökkentőt, pedig volt nálunk -ez hiba volt. A közérzetem pocsék volt, de nem kellett sokat mennünk a kocsiig. Viszont alig mentünk pár száz métert és Évi gumija egy nagy durranással ismét megadta magát. Na itt lett nagyon elegem. Úgy döntöttem, egyedül elmegyek a kocsiért visszahozom ide, felpakolunk és megyünk haza. Sajnáltam, hogy nem tudunk teljesen körbemenni a tó körül, de nagyon rosszul voltam és már nem volt energiám a bringával szórakozni.

Gyorsan áttekertem Siófokra, bár sajnos Zamárdiban borfesztivál volt és a rengeteg autós és a szűk út miatt alig tudtam haladni. Valahogy csak elértem a siófoki Tescóig, lelakatoltam a bringám és indultam vissza a többiekért. Szerencsére jól elvoltak ott, snóbliztak és mindenféle játékot játszottak. Gyorsan felpakoltuk az összes cuccot és mentünk vissza a Tescóhoz. Míg a család bement vásárolni, addig fölraktam az én gépemet is és indulhattunk haza.

Mivel nagyon rosszul voltam, ezért egy idő után fel kellett húzni az ablakokat (a meleg ellenére), mert nem tudtam abbahagyni a tüsszögést. Légkondit sem akartam így kapcsolni, csak a ventilátor ment. De azért szerencsésen hazaértünk.

Visszatekintés

Nagyon jól tettük, hogy vittük a hűtőtasakot a jégakkuval.

Nem kellett volna vinnünk a gázfőzőt, sem az edényt. Szinte minden kempingben volt valami eszköz, amivel tudtunk konzervet melegíteni, mást meg úgysem főztünk. Gondoltuk, hogy majd főzünk zabkását, de végül nem volt kedvünk főzőcskézésre szánni az időt.

Kellett volna egy hosszabb hosszabbító. Mivel telefonról navigáltam, ezért nagyon fontos volt a telefon feltöltése. Sokszor kellett ez miatt a konnektor közelében maradnunk.

A csomagtartó kicsit kicsi volt a terheléshez. Bár semmi nem esett le, de eléggé határeset volt néha.

Tableteket nem kellett volna vinnünk. A gyerekek túl sokszor temetkeztek bele, illetve Évinek elég nehéz volt cipelni.

A legjobban egy olyan zárható táska hiányzott, amibe az értékeinket bele tudtuk volna tenni és az én biciklimhez hozzázárni. Az én bringám nagyon nehezen mozdítható (különösen csomagokkal megpakolva), így azt nem féltem, hogy elviszik. Így viszont valamelyikünknek még a strandon is kellett figyelni a pénztárcákra, telefonokra, stb.…

Slime-ot soha többé nem használok, viszont a defektvédős külsők sokat segíthetnek.

Nagyon jó volt ilyen szoros közelségben együtt élni ennyi ideig. Jó volt a sátrazás is, a sok nyűgje ellenére.