2016-05-27

Csigatúra 2016.05.22-26

Figyelmeztetés a Kedves Olvasóhoz

Ez az írás, mint az összes többi is elsősorban saját magamnak íródott. Csak azért osztom meg nyilvánosan, hogy másokat inspiráljak és tanulhassanak a hibáimból. Éppen ezért hosszú lett. Nem osztottam több részre, én jobban szeretem egyben látni. Ha gondot okoz az olvasás, akkor inkább el se kezd, de ne engem szídj a hossza miatt!

Jó szórakozást!

Indulás előtt


Vágyak,remények,félelmek
Az egész úgy kezdődött, hogy adódott öt nap szabadnapom ami hétköznapra esett. Gondoltam elmegyek egy több napos biciklitúrára. A környéken az egy napos túra lehetőségeket már mind végigjártam.
Több hely is van ahová szerettem volna eljutni, de egy nap kevés hozzá. Végül ezek közül négyet sikerült kiválasztani:
-A Kékes-tető. Régóta szerettem volna fel biciklizni rá. Ez egy magyar túra biciklisnek szimbolikus hely.
-Tokaj
-Tisza tó. Ide családdal akartam menni, de előbb meg akartam nézni egyedül hogy milyen.
-Tisza vonala Szegedig.
-Egy ötödik cél is adódott ezekhez. Hatvanban egy találkozó rekusokkal.
Nem vittem túlzásba a tervezést. Igazából nem tudtam hogy mire számítsak. Még soha nem bicikliztem ennyi napot egymás után. A kezdeti terv szerint kb. 160 kilométert mentem volna naponta. Nem terveztem konkrét napi szakaszokat, úgy voltam vele, hogy addig megyek amíg van kedvem hozzá, aztán sátrazok. Vadkempingezni akartam, mert ez a legkötetlenebb szállásforma, illetve ezt is régen ki akartam próbálni. Mivel még soha életemben nem vadkempingeztem, ez is új volt számomra, nem tudtam mire számítsak, így nem tudtam tervezni sem. Kicsit tartottam tőle, de úgy gondoltam, ha nem bírom akkor bemegyek egy kempingbe vagy egy szállásra. Ha pedig nagyon nagy gáz van, akkor hazajövök.
Elég jól sikerült összepakolnom , megcsináltam a szendvicseket is az első napra és kilenckor le is tudtam feküdni .


05.22 Vasárnap 1.nap

Indulás
4.45-kor keltem. Nem volt hová sietnem. Délután négyre kellett Hatvanba érnem, ez csak 150 km. Úgyhogy nyugodtan megettem egy rántottát 4 tojásból, összepakoltam és kényelmesen elindultam 5:45-kor. Előtte még méreckedni is volt időm, én voltam beöltözve 97kg, a bicikli felpakolva 44kg, a gyengébb matekosok kedvéért összesen: 141kg.
Nyugati szél fújt, így a 6-os úton nyugat felől kerültem Dunaújvárost. A hídon álltam meg először, innen visszanézve érthető miért utálom ezt a várost.
Óriási a légszennyezés.
Ez pedig azt mutatja, hogy miért szeretek a hídon átbiciklizni napkeltekor -bár erről most lemaradtam.
 Szia Duna! Egy darabig nem találkozunk.
A híd után kanyar északnak, át az ébredező Dunavecsén, majd (szerencsére kis forgalomban) a pocsék 51-es úton Tassig. Tassnál megálltam egy búcsúfotóra.
Szia Rácalmás! Egy darabig nem találkozunk.

Puszta
Tass után belevetettem magam a pusztába. Szeretem ezt a vidéket, a síkságot. Nem tudom megmondani miért, de nagyon tetszik. De hát amit igazán szeretünk, azt sohasem tudjuk megmagyarázni, nem igaz?
Csigabringa a pusztában
Apajon ékes példáját láttam az EU játszótérépítő programjának. Ezen a viszonylag kis településen, egyetlen utcában, egymástól pár száz méternyire két nagy modern játszótér kongott az ürességtől. A közpénz lehető legjobb felhasználása!
Apajról kifelé találkoztam az egyik kedvenc táblámmal: behajtani tilos -magánút. Most mit csináljak? Ne egy rövid kis bekötőutat képzeljetek el! Egy rendes kétsávos, két települést összekötő, jó pár kilométer hosszú út, mellette lakóházakkal. Többször jártam már így, ugyanis szeretek kis forgalmú aszfaltutakra tervezni utat. A térkép pedig nem magánútnak jelöli. Egyébként ezt megérteni sem vagyok képes. Hogy lehet egy 5-10-20 km-es út valaki tulajdona? Ahonnan csak úgy kitilthat másokat?! Egyébként is, gyalog szabályos keresztülmenni. Akkor talán szálljak le és toljam? Úgy döntöttem, elnézést könnyebb kérni mint engedélyt és mint már annyiszor most is törvényt szegtem! Magánút ide vagy oda én magán az úton fogok menni! Rá is mentem -és milyen jól tettem! Nagyon szép pusztában, minimális forgalom mellett tekerhettem, aránylag jó úton. Még bivalycsordát is láttam, pedig azokat ritkán látni!
Az Ürbő-Bugyi úton már jártam korábban is. Pocsék minőség, tiszta Balkán. Bugyi után viszont számomra ismeretlen volt az út.

Celebbringa
10 óra elmúlt, egyre többen jártak az utakon. Kezdtek észrevenni. Megszoktam már, hogy a celebbringát megbámulják, de így túracuccokkal felpakolva fokozott figyelmet "élveztem". Ez az egész túrára jellemző volt. Megállás után, szinte mindenhol perceken belül körém gyűltek, kérdezgettek. Persze kedvesen és nem tolakodóan, de mindig ugyanazokat kérdezték. Ezt is megszoktam már, ezen az úton azonban egy új kérdést kaptam, amivel eddig még nem találkoztam. Mindenhol azon csodálkoztak, hogy egyedül megyek! Pedig szerintem a nyilvánvaló kérdés nem az egyedül, hanem a minek lett volna. Ezt viszont senki sem kérdezte meg. Még a túrázók is az egyedüllétemen csodálkoztak, amin viszont én lepődtem meg. Szerintem az egyedül túrázásnak vannak határozott előnyei. Nem kell senkihez alkalmazkodni. Könnyen el lehet térni az eredeti tervektől -mint később látni fogjátok, ennek nagy jelentősége volt. A megállások idejét és hosszát csak én döntöm el. Végül van valami varázsa annak, hogy napokig nem beszélek senkivel. Bár mint mondtam, a celebbringával ez nem jött össze.
Ócsa után megnézegettem a lakóparkot, ha már az én pénzemből (is) építették. Egész pofás, bár a rengeteg Ferihegyről fel -és leszálló repülő zavaró lehet.
Kezdtem beérni erdős részre jól nézett ki a környék. Kisebb dombokon hullámoztam fel-le.
Mende előtt egy Daewoo Matiz előzött meg, hátulján a felirat: Kinder tojásban találtam! -Jót nevettem, kár hogy nem tudtam lefotózni!
Mendén találtam árnyékos parkot és kutat, dél volt, megálltam ebédelni. A templommal szemben voltam. Épp felújították, lehet azért, de fura hangja volt a harangoknak. Nem az az érces szépen szóló, inkább olyan, mintha egy kezdő harangtanuló próbálkozna úgy szólni, mint a nagyok.
Indulás előtt a kútnál lemosakodtam és bekentem magam naptejjel.

Találkozások
Innen Hatvanig eseménytelenül telt az út. Hatvanban az első kútnál lemostam a naptejet és megállapítottam, hogy hanyagul kentem le magam, a tarkóm és a combom is leégett.
Igyekeztem nem sietni, de így is korán, fél háromkor megérkeztem a kastélyba. Itt Reku Papa tartott egy előadást a fekvőbiciklikről. Megkért minket hogy aki tud menjen el az előadásra, hogy a közönség megnézhesse és kipróbálhassa a mi biciklijeinket is, ne csak az övé legyen ott egyedül. Szerettem volna ott maradni, találkozni más rekusokkal, de nekem kicsit kicsit későn volt. Négy órakor kezdődött, ez azt jelentette hogy öt előtt nem tudok elindulni. Innen még 50 kilométer és kilencszáz méter szint a Kékestető. Mégis úgy döntöttem maradok, aztán lesz ami lesz.
A kastélyban nem voltak túl sokan. Egy árnyékos helyen letanyáztam és pihentem volna, de persze esélyem sem volt. Egy idősebb férfi egyből odajött, szokásos kérdéssor. Persze megválaszoltam, cserébe meghallgathattam az ő fotós és bicajos történeteit. -Na jó, nem volt ennyire rossz beszélgetni, de itt azért szívesebben pihentem volna, tudva mi vár még rám. Illetve nem tudva, hiszen még soha életemben nem vadkempingeztem és azért izgultam egy kicsit, hogy jön össze.
Fél négy körül begurult Papa, aztán négy előtt a többiek is. Gabiék, Isu, Beni, Laci, egész szépen összejöttünk.
Az előadás rövid volt, de velős, még nekem is volt benne újdonság, pedig sokat foglalkozom a témával. Eddig nem tudtam, de már a XIX.sz-ban is építettek rekut. Eddig úgy tudtam, hogy 1930-körül találták fel.
Előadás után a próba lehetősége (és a srácok légkürtje) odavonzott pár érdeklődőt, bár a színpadon következő zenészek az utóbbitól nem voltak felhőtlenül boldogok.
Üldögélő fekvőbiciklisek
Még egy kicsit dumálgattunk, majd fél hat körül elindultam.
Késésben voltam, de nem tudtam mit csinálni vele.
Gyöngyösön még keveregtem egy kicsit, aztán az utolsó lámpánál felraktam a lábam a pedálra és elindultam felfelé.

Hülyeség
19:10 volt, 184m magasan, reggeltől idáig megtettem 182km-t.
Az eleje nem volt túl meredek. Egész könnyen ment. Bár egy tizenéves lány simán otthagyott felfelé -még úgy is nagyon ciki, hogy ő könnyű bringával, csomagok nélkül volt.
Szép idő volt, tetszettek a naplemente színei, a jó hegyi levegő. Ez kell az én vasműtől elhasznált tüdőmnek!
Mátrafüreden nagy élet volt, éttermek, bárok az út mellett esti forgalom. Gyanús volt, hogy nagyon megnéztek, a csomagjaim láttán elismerően integettek. Hmmm.... Tudhatnak valamit, amit én nem!
Mátraházáig nem volt nagyon vészes az emelkedő meredeksége. Ide 712m magasra 20:33-kor értem fel (196km). Onnan viszont! A maradék 300m szintet mindössze 4km hosszan teszi meg az út. Igazi hegyi szerpentin, hajtűkanyarokkal.
Itt már nagyon kivoltam, töksötétben csalinkáztam felfelé, szerencsére szinte egyedül. Most már csakazértis megcsinálom! Vagy felérek, vagy kidőlök, de magamtól meg nem állok!
Végre! 21:10 perckor fent álltam 1014m magasan, a lábamban 200km távolsággal. Megcsináltam amit kimondani sem mertem, csak egy hátsó gondolat volt: feljöttem Gyöngyösről a Kékes-tetőre egy 44kg-os biciklivel egy pillanatnyi megállás nélkül! Igaz hogy csigatempóban, 2 óra alatt mentem 18km-t 830 méter szintemelkedéssel, de aki a hátán viszi a házát, az olyan lassú mint a csiga!
Elég kemény volt, rendesen ki is készültem. Egyszer megcsináltam, most már tudom, hogy képes vagyok rá, de a következő ilyen hegymenetnél inkább megállok közben pihenni.

Pofátlanság
Viszont hol fogok én aludni?
Még otthon kinéztem egy pihenőt 2 kanyarral lejjebb. Forrással, esőházzal, tűzrakó hellyel, jó lesz az nekem. De a sötétben már nem volt kedvem sehová sem menni, a bal markolatom is meghajlott a kezemben, sejtettem hogy ebből még gondok lesznek. Fent egy lelket sem láttam, lesz ami lesz, én itt maradok!
Keresgettem egy darabig a Torony étterem mellett helyet zseblámpával, de nem találtam szimpatikusnak. Végül a tárcsás felvonó tetejénél találtam egy 4m2-es sík területet. Igaz hogy teljesen nyílt helyen volt, de úgy voltam vele, este ki az a bolond aki erre járna -mármint úgy sincs még egy ilyen bolond rajtam kívül! Ha mégis lenne, akkor sem lesz probléma, bolondok egymás közt megbeszélik. Látszik, nem aggódtam túl a szállás problematikáját!
Tíz órára mindennel elkészültem, a vacsora és a fürdés technikai okok miatt elmaradt. Vacsorázni nem volt erőm (hiába cipeltem fel a 30 dekás konzervet és a főzőt), a fürdéshez pedig nem volt elég vizem. Még egy kicsit olvastam, majd várt az édes álom.
A hálószobám másnap reggel. Azt hiszem aznap én aludtam Magyarországon a legmagasabban.


05.23. Hétfő 2. nap


Fáradtan, éhesen
Az éjszaka viszonylag eseménytelenül telt. Nem keltett fel senki, de néha magamtól felébredtem valami zúgásra. Olyan volt, mint egy láncfűrész hangja, de valószínűleg senki nem használt ott éjjel láncfűrészt. Inkább a torony drótköteleinek a hangja lehetett, ahogy fújta a szél. Mert éjjel feltámadt a szél. Szerencsésen választottam sátorhelyet, az északi szél elől nagyrészt takarásban voltam, így nem is zavart. Nem fáztam, bár nem volt túl meleg, de a sátram és a hálózsákom is elég jó.
4:15-kor keltem a nappal együtt.
Napkelte a csúcson.
Fél óra alatt felmálháztam a csigát, de indulásnál megtörtént amitől tartottam, kezemben maradt a markolat.
Eltört a kormányom!
Előkaptam a kreativitásomat. Egy mindig nálam lévő drótdarabot és egy halom káromkodást felhasználva tűrhető megoldást eszkábáltam össze mindössze negyed óra alatt.
Látod Falu Bolondja, ezért van nálam mindig drót!
Elkészítettem a csúcsfotót,
Csigabringa a csúcson
majd továbbindultam a már nagyon hiányzó forrás és a reggelim felé.
Két kanyarral lejjebb valóban ott volt a forrás és a pihenő is. Végre víz és reggeli! Egyből felállítottam a főzőt, begyújtottam és feltettem rá a csajkában a vizet. Főztem egy zabkását és sok mézzel megöntözve megreggeliztem.
Étkező. Jó lett volna itt éjszakázni, de majd legközelebb!
6 órakor ment fel az első jármű, egy autó. Valószínűleg addig nyugodtan alhattam volna fent, a kutya sem járt arra.
Reggeli után, jól felöltöztem, mert 20-25km gurulás várt. Még én hogy vártam! A tegnapi erőpróba és a kevés pihenés miatt csak földrajzilag voltam a csúcson, erőnlétileg nem.
Az ereszkedést nem élveztem annyira, mint reméltem. Ólmos fáradtság telepedett rám. Bár ritkán kellett tekernem, de ha mégis, akkor nagyon nehezen ment. Nem értettem mi történik! Nem szoktam én ilyen lenni. Párszor meg is álltam megvizsgálni a gépet. Éreztem hogy valami nem stimmel, de nem tudtam rájönni hol van a hiba. Ráadásul az erdőben reggeli félhomály volt, de a nyílt részeken olyan erősen és alacsonyan tűzött a nap a szemembe, hogy alig láttam. Parádtól Recskig a 10km egy merő szenvedés volt. Mi lesz így velem?! Ennyire gyenge vagyok? Vagy a gép döglődik? Inkább az utóbbit tippeltem hangsúlyosabbnak. Eldöntöttem, ha találok megfelelő helyet, megállok átvizsgálni. Akárhol nem lehet, egy megpakolt túrarekut sajnos elég nehéz szervizelni.

Második komoly hiba
Sirok előtt közvetlen egy kanyarban láttam meg az alkalmas szerelőcsarnokot, egy kanyarban lévő korlát képében. Erre a pedálnál fogva fel tudtam akasztani a gépet és át tudtam vizsgálni.
A látványtól dobtam egy hátast! A féktárcsám behullámosodott, de durván! A kerületén olyan 5cm-enként ide-oda hajlott 2-3mm-t. Ezzel most mit tegyek? Így nem mehetek tovább! Folyamatosan fog a fék!
Előszedtem a Mekkmester márkájú javítókészletemet (és az összes általam ismert káromkodást) és nekiláttam egyengetni a féktárcsát. Igazán büszke lehetek a kitartásomra! Ugyanis több mint két óra hosszat szenvedtem az út szélén, éhesen, fáradtan, egyre jobban nekivetkőzve, az összes káromkodásból is rég kifogyva, mire beláttam, hogy ez így nem fog menni. Leültem a dzsindzsás árokpatra és miközben feltöltöttem magam szendviccsel, kezemben a térképpel átgondoltam a lehetőségeimet:
-Kérhetek mentést.
Az útiköltség és az idő ezt eléggé megnehezíti. Messze vagyok, valahol az "Istenhátamögött". Mire idetalálnak értem.... Ráadásul a gépet eléggé szét kellene kapni ahhoz, hogy beférjen a kocsiba. Nem, ez nem jó megoldás. Van majdnem 4 teljes napom, hogy hazaérjek. Valahogy csak megoldom.
-Kérek telefonos segítséget.
Van bicikliszerelő ismerősöm otthon. Felhívom, hogy ugyan árulja már el, mitől hullámos a tárcsám, de legfőképpen azt, hogy a túróba' javítsam meg itt az árokparton. Ez sem jó! Eddigre majdnem biztos voltam benne, hogy a féktárcsa azért hullámosodott be, mert túlságosan elkopott és a hosszú ereszkedésben a sok fékezés miatt túlságosan felmelegedett -pedig igyekeztem szakaszosan fékezgetni. Viszont abban is majdnem biztos voltam, hogy a tárcsa javíthatatlan, különösen itt helyben. Tehát hiába telefonálnék.
-Kikötöm az első féket és eltekerek haza.
Ez is problémás. A hátsó fékem sem az igazi, le kellene cserélnem. Mivel csak tartaléknak használom, úgy voltam vele, jó lesz még egy darabig. De ha jó lenne, akkor is problémás csak hátsó fékkel, egy megpakolt túrabicajjal a hegyeken keresztül 220km-re hazajutni.

Végül arra jutottam, hogy két lehetőségem van. Kikötöm a féket, ez alap. Szerencsére a térképen látom hol lesz nagyobb lejtő előttem, ott visszakötöm és legurulok állandóan fogó fékkel. Azután vagy továbbmegyek az eredeti útvonalon és az első utamba kerülő bringaszervizben (úgy emlékeztem, Szilvásváradon lesz) megnézetem a féket. Vagy változtatok az útvonalon, bemegyek Egerbe, ami viszonylag közel van, megcsináltatom a féket és majd meglátjuk hogyan tovább.
Csekély különbséggel az első verzió nyert. Kikötöttem a féket, összepakoltam és végre elindultam.

Problémák, megoldások
Még Sirok előtt szembejött velem egy utazó. Hatalmas hátizsák alatt nyílt tekintetű lányka nézett meg alaposan. Intettem neki, de nem álltam meg. Ez hiba volt! Az egyedül utazás egyik nagy előnye, hogy az utazó könnyen ismerkedik. Ha egy másik utazóval találkozom, szinte mindig megállok pár szóra, tökmindegy milyen nyelven beszél. Honnan, hová, mikor, mennyi -ez a közös nyelv. Aztán egy -Jó utat! és gyerünk tovább. Nagyon rövid történetek ezek, mégis a legérdekesebbek, amit csak az Út adhat. Feltölt energiával a tudat, hogy nem vagyok egyedül, vannak más bolondok (utazók) is, akik ugyanazt csinálják mint én, csak másképpen. Ezt hagytam ki! Így utólag nagyon bosszant, de akkor "Idegállapotban vótam, Maunika!".
Sirok után araszoltam felfelé a szerpentinen, olyan lassan, hogy hátranéztem húzok-e csiganyálat.
A térkép nincs állandóan bekapcsolva, mert a képernyő elég sokat fogyaszt és az energiával spórolnom kell. Csak néha kapcsolom be, ránézek hogy merre menjek. Itt az emelkedő tetején, a ránézésnél láttam, hogy elnéztem egy kereszteződést, Eger felé fordultam. Gondoltam, ha már így lett, akkor legyen így, vissza nem fordulok. Beállítottam a térképen a legközelebbi egri biciklisboltot célpontnak. Visszakötöttem az első féket, mert elég komoly lejtő várt rám és irány Eger!
Egerbaktán a völgyben megálltam a kútnál, kicsit lemosakodtam. Nagyon hiányzott már egy alapos mosakodás (evés, pihenés), de nem volt időm. Tizenegy felé járhatott és tartottam tőle, hogy a biciklisboltok délben bezárnak. Megint kikötöttem a féket, mert emelkedő jött. Úgy is hagytam, csak Egerben volt kisebb problémám, amikor egy hirtelen pirosra váltó lámpánál még a cipőtalpammal is fékeznem kellett, hogy el ne üssem a gyalogosokat.
Egerben elég könnyen megtaláltam a bringaboltot, egy nagyon kis helyiségben. Beigazolódott amitől tartottam, a bolt 12-13 közt zárva van, háromnegyed tizenkettő volt. Gyorsan oldalra döntöttem a gépet, kikaptam az első kereket és bevittem. Azért kellett az utcán szerelnem, mert olyan kis bolt volt, hogy a megpakolt gép be se fért volna.
Hogy lesz ebből megint túra?
Rendes srác volt a boltos. Egyből mondta, hogy féktárcsát nem centíroz. Van viszont neki kétezerért 160-as tárcsája. Rendben, kérem, de le is kellene cserélni, mert torx csavar fogja, ahhoz pedig nincs kulcsom.
-Jöjjek vissza egy órakor!
-Nem jó, nem akarok addig várni!
-Akkor ad nekem egy torx kulcsot is, vigyem el!
-Jó, ha végeztem itt hagyom a bezárt bolt előtt, csak nem viszik el.
-Tudod mit, add ide, megcsinálom!
Szóval kicserélte nekem a tárcsát, pedig így elkésett az ebédről. Igaz csak két perc volt az egész.
Szóval visszaszereltem és beállítottam a kereket és a féket. Végre használható volt a gép. Leültem egy zacskó diákcsemegével és a térképpel kitalálni a hogyan továbbot. Az időm jól elment és a törött markolat miatt kézi hajtásom sem volt. Ez kb. 20-30%-kal kisebb hajtónyomatékot jelentett. Nem mertem így bevállalni a hegyi szakaszt. Fájó szívvel, de lemondtam a Bükkről és Tokajról. Helyette azt találtam ki, hogy Mezőkövesden keresztül eltekerek Tiszaújvárosba, ott át a Tiszán és a folyó mellett legurulok az eredetileg tervezett Csongrád helyett Szegedig. Onnan pedig haza.

A harmadik hiba
Kifelé indultam hát Egerből, de még mindig szokatlanul nehezen tudtam tekerni. Alig hagytam el a belvárost, rájöttem az okára. Elromlott a hátsó váltóm! Nem váltott vissza a nagy fogaskerekekre. Hát ez volt a probléma! Ezért volt a hegymászás annyira nehéz! Azt hittem a legkisebb fokozatban vagyok és nem értetem miért tekerek ennyire nehezen. Sajnos elég nehéz észrevenni ezt a hibát a biciklim speciális kialakítása miatt. Ráadásul a fékre koncentráltam, erre nem is figyeltem. Így utólag nem tudom megmondani mikor romlott el, de elképzelhető, hogy már előző nap, a csúcsra menet is rossz volt. Lehet, ezért éreztem annyira nehéznek azt a mászást is!
Az első parkolóban újra megláttam szerelni. Már említettem mennyire megnéztek, itt is egy perc után már mellettem állt egy érdeklődő. Éppen a magyar nyelv sokszínűségét idézgettem magamban, mikor elkezdett kérdezgetni. Mogorván és elutasítóan válaszoltam, ott is hagyott.
Mint kiderült, a bowdenház tört el egy helyen. Sajnos a kézi hajtás egyik jellegzetessége a bowdenház sérülése. Folyton mozog, csavarodik, az eső beleesik, sokkal sűrűbben kell cserélnem, mint egy hagyományos bringán.
Ennek annyi!
Megpróbáltam az út mellett javítani, de nem sikerült rendesen megcsinálnom. Gondoltam inkább elmegyek egy bicikliboltba és veszek új bowdent és házat is. Két utcányira visszafelé találtam is egyet. Megvettem az alkatrészeket, kértem kölcsön szerszámot és a bolt előtt megszereltem.
Kíváncsiságból megkérdeztem a boltost, szerinte mi lehetett a baja a féktárcsámnak. Nem mondtam el neki, hogy mire gyanakszom. Ő is azt mondta, hogy nagyon elvékonyodhatott már a tárcsa és nem bírta az extra terhelést. Kb. 25 ezer km-t mentem vele, ez nem is csoda. Ezelőtt nem volt tárcsafékem, nem tudtam meddig bírja a féktárcsa. Most egy életre megtanultam!
Induláskor sehol nem találtam a kesztyűmet. Elhagytam valahol. Ez nem igaz, mi jöhet még?!

Fordulópont
Gondoltam, talán a parkolóban felejtettem, az út menti szerelésnél. Gyerünk vissza, úgyis útba esik!
Bekanyarodtam a parkolóba, letámasztottam a gépet és elkezdtem keresni. Egyből odajött hozzám az előbbi illető (akinek olyan mogorván válaszoltam), kezében a kesztyűmmel. Ahogy elmentem megtalálta a földön és elrakta nekem! Hálásan megköszöntem, elnézést kértem tőle és elmagyaráztam miért voltam olyan morcos. Kicsit még beszélgettem vele mielőtt tovább indultam.
A fontossági listám így nézett ki: mosakodás, evés, pihenés, haladás. Az elsőt nem tudtam egy város közepén teljesíteni, ezért elindultam kifelé. A másodikhoz szükségem volt némi ellátmány pótlásra ezért gyorsan meg is álltam egy kisboltnál. Bevásároltam -nagyon finom zsemlét kaptam- és beszélgettem kicsit a boltossal. Egerben mindenki megszólított! Elképesztő! Egyetlen percre nem tudtam megállni úgy, hogy ne kezdtek volna kérdezgetni. Ez alapból érdekes is tud lenni, de most nagyon nem volt hozzá hangulatom.
Végre, 10 óra szenvedés után délután háromkor el tudtam indulni újra túrázni! 53km-t sikerült reggeltől idáig megtenni.
Egerből kifelé jó széles, de forgalmas út vezetett Andornaktályáig. Ott kaptam egy igen combos emelkedőt. Sajnos az út állapota is változott rossz irányba, a forgalom maradt, a szélesség csökkent. Centizgettek, na! Átléptem Borsod megyébe. Itt tűnt fel utólag, hogy a hevesi autósok mennyivel korrektebben vezetnek! Érdekes, nem gondoltam volna, hogy a megyék közt ilyen látványos különbség van. Háromnegyed négykor Mezőkövesd előtt jártam 4-5 km-rel, amikor rátaláltam erre:
Na, vajon mi ez?
Fogadjunk, hogy mindenki egy mezőnek nézi! Nem talált! Ez itt a fürdőszobám! Mármint egy olyan hely, ahol senki nem jár, az úttól pedig elég távol van. Így alkalmas arra, hogy meztelenre vetkőzzek és a nálam lévő maradék, ivásra már alkalmatlan hőfokú vizet felhasználva megmosakodjak. Erről nem készült kép, akinek jó a vizuális fantáziája, az könnyen odaképzelhet. Mindjárt sokkal jobban éreztem magam! Lista első pontja: pipa! Nem problémáztam azon, hogy elfogyott az összes vizem, hiszen úgyis mindjárt Mezőkövesdre érek.
Ez a város mindent megtett azért, hogy megkedveljem. Az első nagyobb kereszteződésben mindjárt szembe jött egy nagyon fincsi ivókút! Onnan pedig már látszott ez:

Amiről most már könnyen kitalálhatjátok, hogy az ebédlőm volt.
Ebédlő
Kellemes, árnyas, csendes park, tóval. Még a mellettem lévő padon ülő fiatal pár is csak azután kezdett mérgezni engem idegméreggel, miután befejeztem fejedelmi és késői ebédemet. Második pont: pipa! Éééés, csak indulás előtt jött az első kérdezősködő! Végig tudtam ülni több mint fél órát nyugodtan! Eger után, ez valóságos csoda volt.
A város továbbra is kényeztetett széles utakkal, melyeknek a szélére festettek kerékpársávot, ahelyett hogy felkényszerítettek volna valami gyalogosok közt össze-vissza kanyargó borzadályra ("normális" kerékpárút Magyarországon).

Jutalomút
Talán már említettem, hogy nagyon szeretem a pusztát. Szerintem egyik előző életemben pusztai ember lehettem -bár ha jól emlékszem, már az előző életemben sem hittem a lélekvándorlásban.
Mezőnagymihály, Gelej, Mezőcsát -ahogy nektek most, úgy nekem sem mondtak semmit ezek a nevek. Mostanra viszont egy olyan tájat jelölnek, ahová bármikor szívesen visszamennék. Igazi jópofa puszta, magas füvű legelővel, csinos kis ligetekkel, takaros falvakkal. Csend és nyugalom mindenütt! Kilátás jó, forgalom minimális, szél szembe -ez mondjuk pont nem jó, de elviselhető, nem is foglalkoztam vele.
Szívesen megálltam volna itt sátrazni, de még nagyon korán volt 5-6 óra körül. Úgy döntöttem, inkább kimegyek a Tiszához, Tiszakeszi és Tiszapalkonya közé. Itt, mindentől távol szintén kellemes lesz táborozni, a kis fényszennyezés miatt tán még csillagokat is leshetek este.

Tiszai este
Tiszakeszi már inkább a Tiszához tartozott, mint a pusztához, nem is tetszett annyira. Találtam kutat, ahol mosakodtam és feltöltöttem az ivóvíz készletemet.
19:40-kor pillantottam meg a Tiszát, következő 48 órám állandó kísérőjét.

Tiszakanyar
Ráfordultam a gátra északi irányba és a faluból megfelelő távolságra érve kezdtem táborhelyet keresni. Már a térképen kinéztem egy erdős részt, ahová a gátról rövid földút vezetett be. Élőben is tetszett a hely. A földút simán járható volt, 1km után elértem rajta egy kábé 50m széles 4-500m hosszú mezőt. Őzek vacsoráztak rajta, két oldalt erdősáv szegélyezte. Sehol egy ember, ez jó lesz! 120km-t sikerült reggel óta megtennem.
Nyolckor elkezdtem tábor verni. Háromnegyed kilencre már bent feküdtem a hálózsákban, egy meleg vacsorán túl. Megettem végre a konzervet, amit még otthonról hoztam. Eddigre besötétedett, hallgattam az éjszaka hangjait. Néhány közülük elég érdekes volt, például egy ismétlődő ugatás-halálsikoly párosítás. A hold viszont gyönyörű volt és óriási, kár hogy csak ilyen fényképet sikerült csinálnom róla:
Óriási és sárga, mintha a nap lenne.
Még olvastam egy kicsit, majd eltettem magam másnapra. Eddigre elkezdett fújni a szél, ugyan esőt jeleztek és hidegfrontot, de nyitva hagytam a sátrat, csak a szúnyoghálót húztam be. Nem sokkal elalvás után felébresztett valami hangos vágtatás, ami közvetlen közelről hallatszott. Olyan volt, mintha lovak trappolnának, csak halkabb. Gondolom menekülő őzek lehettek.

05.24. Kedd 3. nap

Küzdelem
Fél háromig bírtam aludni. Mennydörgésre és villámlásra ébredtem! Megjött a "várva várt" hidegfront.
Most mit tegyek? Kezdjek azonnal összepakolni, mielőtt elkezd esni? Esőben nagyon nem jó tábort bontani. Akárhogy csinálom, mindenem vizes lesz. És ha összepakoltam, merre menjek? Folytassam a tervezett utam, be a vihar közepébe? Vagy menjek másfelé, ahol nem ázok el? Vagy aludjak tovább? Legalább pihenjem ki a tegnapi fárasztó napot?
Megnéztem a várható időjárást, országos esőt és zivatarokat jelez. Ezek szerint, bármerre mehetek, mert úgyis mindenképpen elázok. Nagyszerű, akkor folytathatom a tervezett utam! Egy kérdés megválaszolva.
Kicsit még próbálok pihenni, de aludni nem tudok. Nincs kedvem a sötétben elindulni. Továbbra is dörög és villámlik. Érzem az esőszagot a levegőben, de itt nem esik. Pont a vihar szélén lehetek. Talán megúszom? Nem hiszem, a szél felém fújja a felhőket.
Négykor nekiállok összepakolni. A táskáim nem vízállóak, a hálózsák tartója sem. Ezeket gondosan kibélelem zacskóval. Előkészítem az esőruhát. Majdnem végzek a sátorbontással, amikor elkezd esni. Kicsit még várhatott volna! Gyorsan befejezem a pakolást és elindulok.
Kábé félúton járhatok a töltéstől, amikor le kell szállnom. Most már erősen esik. A földút felső, poros rétege átnedvesedett (alatta kemény agyag van, az nem szívja fel a vizet), még száraznak látszik, de kegyetlenül csúszik. Nem tudok a megpakolt fekvőbiciklivel egyensúlyozni, tolnom kell tovább!
Ötven méterre lehetek a töltéstől, már szakad az eső. Egyik pillanatról a másikra a sár elkezd tapadni. Ez nagy baj! A biciklimen a gumi és a villa közt kicsi a hely. A gumi felszedi a sarat és pillanatokon belül eltömi ezt a rést. Pár méter megtétele után mindenem tiszta sár. A kerekek, a fékek, a váltók, még a cipőmre is hatalmas koloncok tapadnak. A kerekek megszorultak, nem forognak.
Hogy jutok innen ki?! Már csak húsz méter! Normál esetben két másodperc lenne áttekerni, de teljesen beleragadtam a sárba. Fel kellene emelnem a biciklit és vinni, de ez nem olyan egyszerű. 44kg és nincs fogása. Ráadásul egy meredek, sáros emelkedőn kellene felvinnem a töltésre. A cipőm is beleragadt a sárba, alig bírok lépni. Inkább tuszkolom, csúsztatom előre ahogy bírom, nagyon lassan és keservesen.
Közben Jókai történetei jutnak eszembe a XIX. sz-ból, az esős időszakban minden közlekedést lehetetlenné tevő tiszai sárról. Eddig csak olvastam róla, most meg is tapasztalhattam! Brutális! Nem gondoltam volna hogy a jól járható útból percek alatt micsoda dagonya tud lenni!
A töltés meredek oldalában csak minden erőmet összeszedve tudom feltolni. Nem hiszem el! Itt ázok, 5 méterre az aszfaltúttól és pár centinként tudok csak haladni, minden erőmet megfeszítve! Végre fent vagyok, az aszfalton! A helyzet siralmas, belül mégis nevetek. Az jár a fejemben, este milyen gondosan választottam ki a táborhelyem. A sátor bejárata kelet felé nézett. Micsoda fényképeket fogok napkeltekor készíteni, gondoltam. A címe az lesz: Kilátás a hálószobámból. Most épp napkelte lehet. Micsoda fényképet lehetne most csinálni! Hogy irigykedne mindenki aki látja! Nyakig sárosak vagyunk én és a bringám is és ömlik az eső. Persze nem csinálok semmiféle képet, hisz a telóm gondosan zacskóba van csomagolva a belső zsebemben, de a jelenetet soha nem felejtem el, az tuti.
Inkább nekilátok a kármentésnek. A gáton hiába keresek faágat, amivel lekaparhatnám a sarat. A gátról pedig le nem megyek, az biztos! Jobb híjján puszta kézzel szedem le. Nagyjából megtisztítom a kerekeket, fékeket, váltókat. A lábamat erősen a földhöz csapkodom, a kezemről pedig egy pocsolyában mosom le a nagyja sarat. Végre indulhatok!
Tulajdonképpen szép a reggel. Az eső kimosta a levegőt, jó tiszta illata van. Kibukkan a nap, rövid ideig még szivárványt is látok. Ha nem lennék még mindig saras, fáradt és éhes, az eső nem is zavarna.10 km után elérem az első falut, Tiszapalkonyát.

Mosakodás, reggeli
Bemegyek a faluba, kicsit kevergek, mire megtalálom amit keresek. Egy kutat, mellette pedig egy teraszt. Egy bezárt bolté vagy kocsmáé lehetett a pár négyzetméteres bagószagú terasz. Most viszont én veszem birtokba. A falu közepén vagyok, velem szemben bolt és buszmegálló, de még korán van, sehol senki. Az eső közben szinte teljesen eláll.
Előbb kezet mosok, majd vizet teszek főni. Párhuzamosan készítem a reggeli zabkásámat és takarítom a biciklit. A sár nagyon nehezen jön le. Mire végzek a mosdással, elkészül a reggelim is. Ideje volt, már nagyon éhes lettem.
Közben megélénkül a környék. Kinyit szemben a bolt, jön a busz, gyűlnek az emberek. Először egy biciklis szólít meg. Míg eszek, beszélgetünk. Honnan, hová....a szokásos. Nézegeti a gépet. Ő is ezermester, csinált már motrot is magának. Egyébként esztergályos, de hegeszteni is tud. Felajánlja, hogy meghegeszti az eltört kormányom. Gondolkodom rajta, de végül visszautasítom, pedig ingyen megcsinálná. Nem bízom benne eléggé, hogy jól csinálná meg. Most tudok menni, inkább ne nyúljon hozzá!
Később jut eszembe, hogy megkérhettem volna, hogy egy slaggal hadd veressem le a sarat. Erre ott nem gondoltam, pedig biztosan megengedte volna, nagyon segítőkész volt.
Közben több arra járó ismerősét odahívja. Elég nagy csapat gyűlik össze. Szerencsére többnyire ő beszél helyettem, én tudok enni, mosogatni és pakolni. Mindenki az elindulásomra kíváncsi. Hogy lehet ezzel menni?! Még beugrok a boltba, veszek kenyeret és hagymát, később így nem kell megállnom. Tiszaújváros után a térkép szerint egy jó 50km-es szakasz áll előttem, ahol nincs település.
Felszállok gépemre és megmutatom összegyűlt közönségemnek hogy működik. Elköszönök tőlük, még egy darabig érzem a hátamban kíváncsi tekintetüket.
Fél nyolc van. Öt órája fent vagyok és alig haladtam valamit. Strapás dolog ez a nomád biciklitúra. Azt mindenesetre egy életre megjegyzem, hogy földúton nem megyünk be sátrazni!

La Trottineuse
Tiszaújváros következett. Nem álltam meg, átmentem a Tiszán és visszafordultam dél felé. Jól járható töltésen mentem. Az idő tűrhető volt, nem esett, enyhe szembeszél. Jobbra a Tisza, ártéri erdő. Balra földek, mezők, az Alföld. Ember rajtam kívül senki.
Tekeregtem én is és a gondolataim is. A töltésen messzire el lehet látni és nekem jó a szemem, így messziről kiszúrtam a szembejövő biciklist. Elől nagy csomag, gondolom a kosárja van teli, hátul semmi. Ez, nem túrista, biztos helyi ember, talán közmunkás.
Ahogy közelebb ér látom hogy nem teker, hanem lökdösi magát bal lábbal. Lassítok, gondolom elszakadt a lánca, azért nem tud tekerni. Van nálam láncbontó, tartalék lánc, segítek neki -gondolom. Csak egész közelről veszem észre, hogy a szemem hiába jó, ha az agyam becsap és azt láttatja amit gondolok, nem a valóságot.
Egy rollerező lány áll meg mellettem! Vékony, fiatal nő, hatalmas csomagokkal, hátizsákkal, francia zászlóval. Igazi utazó!

Ez egyből látszik a tekintetén és a felszerelésén. Tudniillik egy zacskó van a kormányára kötve szemetesnek. Aki ilyenre gondol, az nem közlekedő, hanem utazó. Nem az fontos neki, hogy eljusson valahová (CÉL), hanem maga az ÚT. És tiszteli annyira az utat, hogy nem szemeteli össze. Még akkor sem, ha már rengetegen ezt tették előtte. Nem érdekli az sem, mennyire rondán néz ki a zacskó szemét a csomagján. Nekem is van ilyen zacskóm természetesen, a zászlórúdamra kötve.
Imádom az ilyen találkozásokat. Azonnal megindul az információcsere. Blandine Franciaországból indult európai körútra. Egy rollerral! Egyedül! Már majdnem 14ezer km-t tett meg indulás óta. Olyan nehéz a csomagja, hogy nem bírom a rollerját megemelni, mert kifordul a kezemből. Hihetetlen! Nem ám leugrik az utcára rollerezni egyet! Fenéket! Feldobja rá a sátrat, némi ruhát, egyéb cuccot és irány a nagyvilág. Elképesztő ember. És még rám mondják, hogy nem normális. Hozzá képest sajnos nagyon is normális vagyok!
Még beszélgetünk kicsit, lefotózzuk egymást.
Az egyetlen kép egész úton, amin rajta vagyok.
Ad nekem egy kitűzőt, rajta a felirat: La Trottineuse. Mondja, hogy ez ő és keressek rá neten. Nagyon jó ötlet! Nekem is kellene valami hasonló. A Csavargoo zászló ilyesmi, de arról csak a fekvőbiciklisek ismernek meg. Már aki még nem ismer személyesen.

Egyhang
Elválunk, mindenki megy tovább a saját útján. Még sokáig rázogatom hitetlenkedve a fejem. "Hát ilyen nincs! -és mégis van".
Van lehetőségem gondolkodni, az úton ugyanis kevés dolog vonja el a figyelmemet. Tiszaújvárostól Tiszafüredig 50km-en keresztül nincs semmi lakott teület. Csak néha látok embert, traktorosokat vagy közmunkásokat.
Egy kisebb zápor azért elkap, csak hogy ne unatkozzak.
Tiszaújvárosban már nagyon éhes vagyok. Nem találok igazán jó helyet, így csak vizet tölteni állok meg. Illetve egy Kerékpáros Centrum feliratú nagy épületnél. A biztonsági őrtől megtudom, hogy még nincs nyitva, pár hét múlva lesz az átadás. A kérdésre, hogy mi is ez tulajdonképpen, bizonytalan választ kapok. Valami kölcsönzőféle, információs iroda is lesz benne. Az a nagy szám, hogy biciklivel fel lehet tekerni az emeletre. Olyan út visz fel, mint a parkolóházakban. Ez engem nem tesz boldoggá, nem sok értelmét látom, különben is, éhes vagyok. Kérdem az őrt, hol tudnék enni, de nem tud semmit mondani. Így hát megyek tovább Poroszlóra.

Ebéd, szieszta
A tavon átvezető 34-es út forgalmas. Rossz helyen jövök le róla, így nem a gáton megyek végig, hanem bemegyek Poroszlóra.
Megnézem az Ökotúrisztikai izébizét kívülről. Teli van iskolás csoportokkal, fizetős, nincs kedvem bemenni. Keresem tovább az ebédelőmet.
Végre vissza tudok jutni a gátra. Találok egy vízparti csendes helyet (Csicsman kikötő), fedett pavilon, padok, asztal. Ez éppen jó lesz! Úgy néz ki, mintha magánterület lenne, de kiírva nincs. Amíg el nem küldenek, maradok. Két ember a tetőt fedi éppen, megkérdem tőlük leülhetek-e a padhoz enni? Megengedik, úgyhogy hozzálátok az ebédemhez. Épp ideje, fél tizenkettő és reggel óta nem ettem. Zsíros kenyeret eszek hagymával, nagyon jól esik.
A pavilon alatt meglátok egy kávéautomatát és mellette egy szabad konnektort! Gyorsan bedugom a powerbank-et tölteni, felteszem az automata tetejére, így nem feltűnő.
Pihen a gép és a gazdája is.
Ebéd után pihenek kicsit. Ülök a padon a parton és nézem a vizet, a hajókat. Esik le a fejem, ezért fogom a kameratáskát (minden értékes cuccom ebben van), a fejem alá teszem és eldőlök a padon a pavilon belsejében. Nem akarok aludni, csak pár pillanatra hunyom le a szemem.
Egy német család érkezése ébreszt, érzésem szerint kábé fél órával később. Lassan, nehézkesen térek magamhoz. Elaludtam! Körülnézek, szerencsére megvan mindenem, a powerbank is.
Összekapom magam és sokkal frissebben tovább indulok.

Tisza-tó
Végig bicikliút vezet a tó partján a gáton. Csak egy "kilátónál" állok meg fényképezni. Ez inkább egy nagyobb vadászlesnek néz ki. Már attól dülöngél, hogy egyedül felmegyek rajta. Vagy ez az élmény része?

Tisza-tó
Később elkerített strandokon és kempingeken gurulok keresztül. Ezt nem értem. Oké, most nincsenek nyitva, ezért keresztül lehet menni. De mi van itt nyáron? Elkerülő utat nem látok. Akkor is nyitva tartják a kapukat?
Az út pont úgy kanyarog, hogy nem túl jó a kilátás a tóra. Másik irányba kellene mennem, akkor sokkal szebb lenne.
Kiskörénél már be van borulva és fúj a szél. A gáton keresztül visszatekerek a Tiszántúlra.

Gyün az idő!
Brutális szembeszél fogad, alig bírok tekerni. Besötétedik -délután háromkor. Negyed óra múlva megjön az eső. Nem az a csendes fajta, hanem rendes zivatar. Jó háromnegyed órán keresztül ver a víz, kívül-belül. Belül a kemény szembeszél miatti izzadtság. Tiszaroff előtt eláll, rendbeszedem magam. Bent a faluban gyerekek néznek tátott szájjal.
-Maga most versenyzik?
-Nem, túrázom.
-Aztaaa, de jó bringa! Kipróbálhassuk?
Nem magyaráztam meg neki, hogy ez több okból sem lehetséges, csak tovább tekertem.
Itt ért Isu hívása. Két napja beszéltünk Hatvanban és most aggódott értem. Náluk Budapesten borzasztó idő van. Nálam is? Nem, itt most állt el, épp száradok ma már harmadszor. Jólesett a hívása, még akkor is, ha közben rendesen elkeveredtem, mert nem tudtam figyelni a térképet. Nem baj, megnéztem Tiszaroffot.

Időutazás
A töltés ártéri oldalán fűzfákat láttam, egyenletes sorokban. Nagyjából azonos méretűek voltak. Egy vastag törzs, ágak nélkül, csak sok vessző nőtt ki belőle. Szerintem kosárfűz ültetvény lehetett. Ilyent sem láttam még!
Tiszabőnél véget ért az aszfalt a gáton, be kellett mennem a faluba. Nem baj, öt óra van, lassan zárnak a boltok, be kell vásárolnom vacsorára. Nagyon lepukkant házak, putrik, sehol egy normálisabb épület. Megállok egy bolt előtt. Nézek tátott szájjal, keresem az időgépet, ami visszarepített a múltba. A bolt nagyon kicsi, nagyon régi berendezéssel. Szinte teljesen üresek a polcok és a pult. Sötét, kopott az egész, reklámnak, lógóknak, fogyasztói társadalomnak semmi nyoma.
Két bennszülött közeledik egy biciklin, nagyon megnéznek. Nem túl bizalomgerjesztőek, ezért nem megyek be a boltba, nem hagyom kint őrizetlenül a gépet a cuccokkal.
Keringek kicsit a településen, boltot keresek. Nem találok másikat, pedig végig megyek a Fő utcán, a Micsurin, Néphadsereg, Gorkij utcákon. Vállalkozásnak semmi nyoma, még kocsma sincs! Csak házak, illetve inkább putrik.
Kóbor kutyák bezzeg vannak, sunyin figyelnek, kétszer is megkergetnek. Az egyik kicsi falusi hibrid, oldalról támad, a tempót nem bírja (pedig egyáltalán nem gyorsítok), fokozatosan lemarad. Elképzelem, ahogy este a kutyakocsmában nagy pofával meséli egy sör mellett: Elkergettem! Egyedül! Pedig sokkal nagyobb volt mint én. Egyet sem mert vakkantani. Láttátok volna hogy menekült!
Az emberek viszont veszélyesebbnek tűnnek, ezért inkább kifelé veszem az irányt. Fellélegzek, mikor elhagyom a falut, nehezen hiszem el, hogy nem álmodtam. El sem hiszem, hogy ilyen létezik a 21.sz-ban Európában! Ennyire lepusztult településen még életemben nem jártam.

Vissza a civilizációba
De mit eszek vacsorára? Esteledik, lassan bezárnak a boltok. Fegyvernek a következő település. Itt találok jónak látszó boltot, békés a környék, nyugodtan hagyom kint a biciklit. Különösebben azért nem aggódom miatta. Cuccokkal megpakolva még tolni is nehéz, ha nem tudja az ember hogy hol kell megfogni. A cuccaimat meg nem hiszem, hogy elvinnék, nem érnek túl sokat.
Veszek konzervet vacsorára, némi pékárut és müzlit. Mire kiérek a boltból, a helyiek már nézegetik a gépet. Természetesen egyből kérdezgetni kezdenek, amíg pakolok, beszélgetünk. Különösen egy cigányasszony érdeklődik, nagyon kedvesen. Csodálkoznak rajtam, mindenki arra kíváncsi, hogy indulok el. Megmutatom nekik.
Fegyvernek után Törökszentmiklós felé megyek a 4-es úton. Hirtelen két sávos úton találom magam. Furcsa a nagy forgalom, alaposan elszoktam ettől Mezőkövesd óta.
Forgalomban
Törökszentmiklóson úgy megyek át, mint kés a vajon, nem állok meg sehol. Nem használom a bicikliutakat sem. Pedig Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád megyében sok van és előszeretettel rakják ki az utakra a kerékpározni tilos táblát. Persze ettől még a bicikliút nem lesz használható.

Energiafüggőség
Az államok jó részének, beleértve hazánkat is, nagy problémája az energiafüggőség. Az úton lassan ez vált az én fő problémámmá is.
A mai biciklitúrázónak telefonra szüksége van! Tudom, hogy ezzel sokan vitatkoznának, de nekem szükségem van rá. Ez a segélyhívóm, a kapcsolattartó eszközöm, a navigációs rendszerem, a fényképezőm, az útinaplóm és a könyvtáram. Lehetne nélküle túrázni, de az élményeket nagy mértékben növeli.
A fogyasztói társadalomban viszont nem és nem és nem akarnak használható telefont gyártani. Azon versenyeznek, hogy a teló minél vékonyabb legyen! Tizedmillimétereken szőröznek. Ahelyett, hogy normális, a követelményeknek megfelelő akksit tennének bele. Inkább lenne kétszer ilyen vastag, legalább rendesen meg lehetne fogni. A vízállóságról, a kesztyűben is kezelhető gombokról, a csatlakozók hiányáról nem is beszélve. Samsung S3-am van, a maga korában csúcstelefon volt, de ezek a hiányosságai megvannak.
Ezért, hogy tudjam használni, különböző kompromisszumokra kényszerültem. Először is, ott spóroltam, ahol tudtam, a lehető legkevesebbet használtam. Nem egy eltévedést "köszönhettem" ennek a spórolásnak. Aztán, vittem magammal egy powerbank-et -egy tartalék akkumulátort. Ezzel kábé háromszor lehetett feltölteni a telót. Tudtam ugyan agydinamóról is tölteni, de csak 0,5A-ral. Ez csak arra volt elég, hogy lassabban merüljön.
Esőben mindez hatványozottan nehéz volt. El kellett raknom a telefont, agydinamóról sem tudtam tölteni. És ez egy esős nap volt!
A jó hír az, hogy menet közben sokat gondolkodtam a megoldáson és rá is találtam. A probléma csak az volt, hogy ezt útközben nem tudtam megcsinálni, csak otthon. Így egyelőre maradt a küzdelem.
Napközben, valahol, valamikor tönkrement az a kábelem, amivel a dinamóról töltöttem. Ott volt ugyan a powerbank-é, de az sokkal rövidebb. A telót a sok eső miatt nem tudtam tölteni, már majdnem lemerült és most már dinamóról sem tudtam tölteni. A powerbankben is kevés szufla volt, ezt a keveset is estére tartogattam. Kikapcsoltam hát a GPS-t és innentől csak a kritikus pontoknál kapcsoltam be.
Azt találtam ki, hogy a rövid kábellel összekötöttem a dinamó kivezetőjét és a telefont. Ez működött, de mivel a telefon a kormányra volt rögzítve, hogy menet közben is lássam, ezért nagyon óvatosnak kellett lennem. Nem forgathattam a kézi hajtást, mert nem engedte a kábel.
Azért ezt muszáj volt lefényképeznem

Újra bajban
Martfű előtt jártam, már esteledett. Be kellett volna kapcsolnom a lámpát, de akkor nem tudok tölteni, mert azt is a dinamó táplálja és egyszerre csak az egyiket tudja működtetni. A Bungee étolaj gyáránál fordultam balra, amikor megtörtént a baj. Egy figyelmetlen mozdulat miatt elszakadt a kábelem!
Most aztán jól nézek ki! A telóm mindjárt lemerül és nem tudom tölteni, mert nincs több kábelem. Itt vagyok egy teljesen ismeretlen helyen, lassan rámsötétedik, szállásom még nincs, hazaüzenni nem tudok, hogy még élek -indulás előtt megbeszéltem otthon, hogy minden este küldök életjelet. Ja és a vizem is elfogyott.
Elindultam gyorsan Martfű felé, hiszen megoldást csak ott találhatok. A város szélén egy benzinkút és egy Lidl fogadott. Elsőre a bolttal próbálkoztam, bár nem nagyon bíztam benne, hogy lesz kábelük. Hát nem is volt. Nehogy már ilyen egyszerű legyen!
Átmentem a kútra, ott csak lesz. Ott sem volt! Pedig szerintem a Cristiano Ronaldo-s kulcstartó helyett hasznosabb lenne usb-kábelt árulniuk. A kutas lány szerint is, de mégsem tudott adni. Szerinte Martfűn így este nyolc után sehol nem fogok kapni. Ezt el is hittem neki. Azt javasolta, menjek át Tiszaföldvárra, ott a Pennyben látott a múlt héten. De hogy a Penny meddig tart nyitva, azt már nem tudta. Esetleg Földváron nézzem meg a Józsi benzinkútjánál, hátha ott van. Csak 7 kilométer.
Ki a bringához, gyerünk Tiszaföldvárra! Már teljesen sötétben érkeztem meg és semmivel nem voltam előrébb mint fél órával ezelőtt.
Beértem a városba, mindjárt egy noname kút jött szembe. Ez lesz a Józsi! Beálltam és a deezerrel lekapcsoltam az egyből támadó két házőrzőt. Hm, jól várják itt a fizető ügyfelet! Talán nincsenek nyitva? A shopban még égett a lámpa, hát bementem.
-Helló, kábel kéne -mondtam, persze udvariasabban.
-Tölteni? -kérdezte a srác és egyből nyújtotta felém.
-Nem, meg szeretném venni.
-Ja, ez a sajátom, eladó nincs.
-Uhh, hol kaphatok én most ilyent itt a környéken?
-Sehol, már a Penny is bezárt.
Lógó orral kullogtam ki. Mindegy, menni kell tovább. Keresek valami helyet, ahol elvackolhatom magam, holnap meg majd lesz valami.

Fény az alagút végén (és nem a vonat jön szembe)
Ahogy, indulnék el, kijön a kutas srác utánam és a kezembe nyomja a saját kábelét!
-Köszönöm, mivel tartozom?
-Semmivel, neked adom.
Még egyszer köszönöm innen is a kutas srác jószívűségét! Megmentette az estémet és a következő napomat.
No, akkor irány az első ivókút, amit már korábban kinéztem a térképen. Két perc alatt odaértem, ott volt valóban és működött is. Most már vizem is volt.
Lehet, hogy a vizet nem kellett volna ennyire kívánnom! Elkezdett szép lassan fentről is jönni! Hurrá! Ma még csak háromszor áztam el, kell még egy negyedik, belefér még a napba! Úgyis túl könnyű dolgom volt.
Korábban kinéztem már egy lehetséges táborhelyet. Ez Martfű és Tiszaföldvár közt, egy komphoz vezető aszfaltút volt. Gondoltam, ilyen későn már nem jár a komp, tehát ember sem fog arra járni.
Elindultam arrafelé, a szemerkélő esőben. Út közben még megnéztem egy másik lehetséges helyet, de ott túl sokat kellett volna földúton bemennem, ezt pedig a reggeli élmények után nem akartam.
Befordultam a két várost összekötő útról a mellékútra és az első lejárónál átmentem az utat kísérő pár fa és bokor túloldalára. Méteres füvön jártam, elég nyílt helyen, nem túl ideális táborhely. Mindegy, az eső egyre jobban esik, maradok!
A táborverés folyamata esőben igen érdekes tud lenni. Ugyebár törekedni kell arra, hogy a lehető legkevésbé ázzanak el a holmik. Tehát valahogy így:
-sátortartó pálcák összeállítása, bekészítése
-sátor kicsomagolása
-belső réteg gyors felállítása, kötözés nélkül
-külső réteg rádobása a belsőre
-az összes holmi gyors bedobálása, beleértve az ülésszivacsot és a cipőmet is, hogy el ne ázzon, innentől már nem kell annyira kapkodni
-sátorállítás befejezése, külső és belső réteg rendes rögzítése
Mindezt fél méteres vizes fűben kivitelezni érdekes élmény. Elküldtem az életjelet is haza, szerencsére a powerbankben még volt energia tölteni a telómat. Az üzenet vége jellemzi a lelkiállapotomat: "mindennek ellenére jól érzem magam. Mindennap történnek jó és érdekes dolgok velem, a nehézségekből pedig sokat tanulok. Legalább lesz majd mit mesélnem. "
Vacsora főzésére se energiám, se lehetőségem nem volt, így ez megint kimaradt. A vésztartalék kekszből majszoltam egy kicsit, de sokat nem tudtam ebből sem enni, a fáradtságtól.
Elvackolódtam és az eső szemerkélését és valami gyár halk moraját hallgatva álomba zuhantam. Este tíz már elmúlt eddigre, hosszú és fárasztó napom volt fél háromtól kezdve. 200km-t tettem meg. Tudtam, hogy másnap muszáj lesz pihennem egy kicsit.
Éjjel, mikor felkeltem a dolgom végezni, örömmel láttam, hogy elállt az eső és tiszta az ég. Annyira tiszta, hogy egy hangtalanul és gyorsan felém suhanó nagy árnyék is látszott. Nem tudom, hogy a bagoly vagy én ijedt meg jobban, közel volt!

05.25. Szerda 4. nap


Rendeződés
Reggel sokáig, 7-ig aludtam és végre pihenten ébredtem.
Erre a látványra!
Végre! Sehol egy felhő!
Farkaséhes voltam, gyorsan felállítottam a konyhát és odaraktam főni a zabkását. Mivel nem tudtam, később mi vár rám, ezért gondoltam megszárítok mindent, ami tegnap vizes lett. Egy fa, a biciklim, egy sátorcövek és egy kötél segítségével szárítót rögtönöztem.

A magas fű elakarta a sátor két rétege közti nyílást, így nem tudott a pára kiszellőzni, minden nedves volt bent.

Hálóhelyem
Még annyi vizem maradt, hogy az altestemet meg tudtam mosni itt, ahol nyugodtan meztelenkedhettem. A többit majd az első kútnál.
Szép komótosan megreggeliztem, megvártam míg megszárad mindenem. Szerencsére a szél is segített, néha azért jól jön a biciklis turistának is. Nem akartam sietni, ez a pihenőnapom. Olyan 150km-t terveztem erre a napra, Szeged után akartam táborozni. Akkor másnap estére simán hazaérek.
Összepakoltam -mindent szárazon! és elindultam, még papucsban.
Földváron az első kútnál alaposan megfürödtem és tiszta ruhát vettem. Végre! A tegnapi nap után ez nagyon jól esett. Indulásnál újra turistának érzem magam.

Morfondír
Az út szép helyeken kanyarog, egész Csongrádig. A szél szembe, de nem túl erős. Az ég felhős, amerre megyek egészen be van borulva, de felettem nem esik. Van időm gondolkodni.
A sátramon jár az eszem. Kétrétegű, kétszemélyes, nagy és nehéz. Viszont szükségem van rá. Az egyszemélyes sátrak kicsik, szerintem kínaiakra vagy gyerekekre vannak méretezve. A kétszemélyesben is keresztben kell feküdnöm, hogy elférjek.
A csomagjaim még beférnek mellém, erre szükség is van. Nem hagyhatom kint éjszakára a holmit. Tanultam azok történeteiből, akiknek valamilyen állat vitte el, vagy rágta szét a cuccukat. Nem csak az ennivalót, ruhát, táskát, bármit. Én inkább beviszem magammal.
Az egyrétegű sátor persze könnyebb lenne, felállítani is gyorsabb. Viszont régebben akárhányszor sátraztam egyrétegűvel, mindig beáztam. Elég peches vagyok, nem nagyon tudok elmenni sátrazni úgy, hogy ne esne az eső. A kétrétegűvel is mindig elázok, de belül minden száraz szokott maradni. A tegnapi este volt az első kivétel. Két oka volt. Az egyik, hogy sátorállítás közben esett, így elkerülhetetlenül vizes lett némileg a sátor belseje és a holmim is. A másik, hogy magas fűre dobtam le a sátrat, ez pedig eltakarta a két réteg közti szellőzőrést.
Azon agyalok, hogy vennem kellene egy ilyen két másodperces feldobós sátrat. Igaz az még nagyobb és nehezebb csomag, de időt spórolnék a felállításával és az elrakásával. Ez esőben lenne nagy előny, mint azt a tegnapi nap példája mutatja.
Az út hagy időt a gondolkodásra. Szép, de egyhangú a terep. Bogarasszőlő után bekenem magam naptejjel. Végre! Tegnap és tegnapelőtt erre sajnos nem volt szükség.
Egész nap erősen spórolok az energiával. A gps-t kikapcsolva tartom, amíg lehet. Az ajándék kábellel pedig folyamatosan töltöm a telefont.
Csépánál vigyorgok. Az Indul a bakterház jut eszembe. A Patás, a csépai lókupec.
Csépa után leérek a Tiszához, ahol érdekes látvány fogad. Egy pontonhíd! Ilyent sem láttam még élőben. Váltakozó irányú a forgalom, míg szemből jönnek, van időm fotózni.

Átmegyek rajta, érdekes élmény. Csattog, nyekereg, mozog az egész.
Csongrád következik. Ide sem megyek be, a parton visz végig a bicikliút, a Tisza felett, a gáton. Fal védi az egészet, csak néhány helyen lehet lemenni a vízhez.
A Körös-toroknál látok egy kilátót, lemegyek megnézem. Itt mindenfelé nyaralók, büfék szállások vannak. Elég kihalt minden, munkások dolgoznak sokfelé, de rajtuk kívül senki. A kilátó is zárva van, azt mondják, még nincs szezon.
Találok egy padot asztallal, letelepszek és megterítek. Dél van, ideje enni.
Körös-torok

Kapufa, hahaha!
Egy nő jön oda hozzám, a szomszédos kempingben dolgozik. Kérdi megnézheti-e a bringát. Persze, mondom, de én eszek tovább mert nagyon éhes vagyok. Közben Tünde mesél a helyről. Azt mondja, nyáron nagy élet van itt, a víz sokkal alacsonyabb és a homokos parton rengeteg a strandoló. Felajánlja, hogy hoz vizet. Megköszönöm és megkérem, hogy vigye el a powerbanket tölteni. Ide jutottam, hogy áramért kuncsorgok egy alkalmi ismerősnek. Hiába, a szükség nagy úr!
Az ebéd felénél járok, amikor hirtelen besötétedik és elkezd esni. Gyorsan átköltözök egy bezárt büfé nyitott napernyője alá. Esik. Aztán szakad. Óriási zivatar kerekedik percek alatt a semmiből. De engem a napernyő megvéd! Ha ez útközben kap el....Végre szerencsém van. Öt perc múlva eláll, kisüt a nap. Aztán még kétszer ismétlődik a koreográfia. Eláll, 5 perc szünet, megint esik. Helyi idegenvezetőm szerint ez itt így szokott menni. Közben összepakolok, visszakérem a powerbanket, majd mikor már 10 perce nem esik, elindulok, némileg feltöltődve.

Kis magyar kerékpárútológia
Rövid kitérőmet a Tiszántúlról a Csongrád-Szentesi hídnál fejezem be. Szentesen átgurulok, ismét olyant látok, amilyent még soha.
Fura a parkoló autókat jobbról előzni.
Következik Szegvár. Itt megint olyant látok, hogy vissza kell fordulnom lefényképezni, pedig ez nem jellemző rám.
Bicikliútszűkület
Innen gratulálok a tervezőnek és az átvevőnek. Ami nem látszik a képen: az autóút széles, jó minőségű, hétköznap délután kettőkor is alig van rajta forgalom és természetesen teli van rakva kerékpározni tilos táblával. Ami viszont látszik a képen: a világ egyik legelcseszettebb bicikliútja, veszélyes, beláthatatlan szűkülettel, benne szintén beláthatatlan kapukijáróval és pocsék útminőséggel. Komolyan nem értem, ezt hogy gondolták. Oké, hogy Magyarországon a bicikliút építés a lopás szinonimája, mert az Unió erre ad pénzt és az elkészült utakat a kutya nem ellenőrzi. Sem azt, hogy egyáltalán szükség van-e rá, sem azt hogy milyen vonalvezetéssel és milyen minőségben építették meg. Oké, hogy térkőből építünk bicikliutat, ami ugyan ráz, de legalább kicsi a teherbírása és könnyen gödrösödik. De a havernak térkő gyára van és amikor új, akkor jól mutat. Ráadásul sokkal egyszerűbb megcsinálni, mint az aszfaltot, a haver kis Kft.-je is képes rá, viszont jó drágán lehet számlázni. De könyörgöm, mindezek mellett legalább egy tíz éves gyerek józan eszével bíró tervezőt nem lehetne alkalmazni?! Olyant aki esetleg már ült is biciklin? Magyarország, én így nem szeretlek!
Mártély után brutál szembeszél van. Elkezd csepegni az eső. Beállok egy éppen szembe jövő buszmegállóba, mert nagyon be van borulva. Ma csak azért sem fogok megázni! Várok negyed órát, de nem esik, így tovább indulok.
Hódmezővásárhelyen az első kútnál ismét fürdök. Lemosom magamról a naptejet, már nincs rá szükség. Átkerekezek a Belvároson, közben nézelődök, szép épületek és szép környezet minden felé.
Továbbmegyek, irány Szeged. A kerékpárút folytatódik. Hasonló hibákkal, mint eddig. A város után el is tévedek. Kétsávos út mellett megy a bicikliút, ami egyszer csak véget ér. Az úton biciklizni tilos tábla. Kapcsolok gps-t, azt írja, hogy 100m-rel előrébb jobbra kellett volna fordulni. Visszamegyek, valóban ott van a kereszteződés, ami után egy aluljáró megy át az út alatt. Tábla viszont sehol. Könyörgöm, honnan kellene nekem tudnom, aki életemben először járok erre, hogy merre menjek? Ez az út két nagyváros közt az egyetlen kerékpározható útvonal. Nem hiszem el, hogy ne lehetett volna kirakni pár táblát. Később sem látok egyetlen útbaigazító táblát sem gps alapján kell mennem. Minek építenek kerékpárutat hatalmas összegekért, ha nem lehet tudni hová vezet!? Ez egyébként országos probléma. Ha nem lett volna gps-em, akkor felmentem volna a kétszer kétsávos forgalmas főútra a tiltás ellenére. Az autósok szidtak volna, a rendőrök esetleg megbüntetnek, de nem tudtam volna mást tenni.
Pár kilométerrel arrébb várt a következő "csoda". A bicikliutat jobbról korlát választotta el az autóúttól. Ez egyszer csak fejmagasságban behajlott az út fölé 30-40 méteren keresztül. Ez meg mi?! Amikor odaértem, akkor láttam, hogy egy fedetlen, kibetonozott 30cm mély vízelvezető árok van alatta. Ismét gratulálok a tervezőnek! Kettős előnyt sikerült elérnie. Aki nem veszi észre a korlátot, az lefejeli, plusz még bele is esik az árokba. Persze, figyeljen a biciklis! De kérdem én, mit csináljanak a gyerekek, a trájkosok és egyéb alacsony biciklisek, akik simán elférnek a korlát alatt és ezért fel sem tűnik nekik? Esetleg nem lett volna egyszerűbb lefedni az árkot?
Három a magyar igazság, tehát még egy hátra van, még ezen a rövid szakaszon is. Egyszer csak megszűnik a bicikliút! Nem lehet másfelé menni, csak a kétszer kétsávos főúton, aminek a másik oldalán kellene mennem. Tábla persze sehol. Nézem a térképet, de az sem mutat tovább bicikliutat. Az autóúton nincs tiltó tábla. Egy másik biciklis is ott ácsorog, csomagja nincs, helyi lehet, megkérdem. Tényleg helyi, de először jár erre biciklivel, ő sem tudja merre kellene menni. Nos, akkor nincs más hátra, mint előre!
Eltart egy darabig, mire a négy forgalmas sávon keresztül tudok vágni. Utána utoljára keresztezem a Tiszát, a hídon átérek Tápéra.
Algyőn még kevergek egy kicsit. A Tisza partján szeretnék menni, de az földút. Így a mellékutat választom a 47-es főút helyett. Jó választás, ipari üzemek mellett, jó aszfaltúton érek be Szegedre. A helyiek kihasználják a jó utat, edző országútisok, futók és túrázók jönnek szembe. Néhol szép ligetes a táj, jó lenne sátorozni, de nincs vacsorám és még korán is van. Jó lenne még ma átmenni Szegeden, holnapra annyival kevesebb maradna. Megyek tovább.

Szögedi vacsora
A városban az első kisboltban bevásárolok. Kenyeret, almát, húskonzervet és sajtot veszek. Az almát azonnal menet közben megeszem, már nagyon kívántam.
Helyet keresek, ahol ehetnék. Bekeveredek nyaralóházak közé. Sorompók zárják el az utat mindenfelé, behajtani tilos táblák, sehol egy pad, a partra sem tudok kijutni. Ez nem lesz jó! Alig tudok kikeveredni onnan.
Megyek tovább a belváros felé. Megszólít egy biciklis, kérem ajánljon egy helyet, ahol ehetek. Éttermeket kezd el mondani, leállítom, hogy nekem csak pad és asztal kell. Bevisz a Belvárosi hídhoz.
A híd alatt sörpadok és asztalok vannak kirakva. Egy szintetizátoros fickó pakol éppen, tőle kérdem mi lesz itt. Egy utcabál, ő fog játszani és énekelni. Hmmm, ez jó lesz. A padoknál elöl nem ül senki, csak hátrébb a kocsma felé van pár társaság. Senkitől nem zavartatva leülök a szélső padra és megvacsorázom. Még áramot is sikerül kunyerálnom a zenésztől. Nagyszerű!
Vacsora után még maradok, hadd töltődjön a powerbank. Kiülök a rakpart korlátjára, bámulom az esteledő Szegedet és azért fél szemmel a biciklimet.
Megtalál egy koldus, odaadom neki az aprómat kábé 200ft. Sokáig áld érte, elmond mindenféle jó embernek, meg így a jó isten, úgy a jó isten...Nehezemre esik hallgatni, már bánom az egészet, alig várom, hogy elmenjen. Elég lesz már, nekem nem kell megjátszanod magad!
Lejár az időm, indulnom kell, ha még világosban akarok sátrat verni. Megköszönöm a zenésznek a segítséget és elindulok Röszke felé. Jó bicikliutakon megyek ki a városból, Szentmihályon még vizet is tudok tölteni egy kútból. Eddig rendben.

Azért ez sem megy simán
Röszkén nem működik a gps. Először azt hittem, hogy a teló rossz, de hiába próbálkoztam mindennel (káromkodtam, ütögettem, kapcsoltam ki- be stb...), nem javult meg. Gondolom szándékosan zavarták a vételt a határ mellett, a migránsok miatt. Egy polgári gps jelet elég könnyű zavarni. Így maradt az ősi módszer, néztem a térképet és az utcán sétáló srácoktól kértem megerősítést, hogy jó irányba megyek-e. A határtól pár száz méterre fordultam el Mórahalom irányába.
Mórahalom környékén terveztem sátrazni, de nem számoltam három tényezővel.
- Az egyik a menekültválság. Mindenhol rendőrök és katonák járőröztek. Délután négyszer húzott el felettem helikopter. A rendőr terepjárók csapatosan jártak az utakon. Nem hiszem, hogy nekem bármi gondom lenne velük, de nem esne jól ha hajnali háromkor, legszebb álmomból felkeltve kellene egy járőrnek magyarázgatnom, hogy ki vagyok és mi a fenéért sátrazok tiltott helyen.
-A másik az eső. Az utóbbi napok időjárása rendesen eláztatta a földet, sáros volt minden. Márpedig én sárba nem megyek még egyszer, az biztos!
-A harmadik a tanyák. Mórahalom környékén, az eddigi tájtól eltérően az út mellett végig tanyák vannak. Egymástól egy-kétszáz méterre. Márpedig ahogy az ősi turista mondás tartja: Ahol tanya van, ott kutya is van! A tanyasi kutyáktól pedig jobb tisztes távolságot tartani. Erre itt egyszerűen nincs hely!
Nem akartam Mórahalomnál tovább menni, mert utána visszavitt az út a határ mellé, ott pedig sok a járőr. Mórahalmon sok a szálláslehetőség a gyógyfürdő miatt. Legfeljebb ráfanyalodok egyre, bár már elég későn van hozzá. Gyerünk tovább, majd meglátom mi lesz!

Bivalyok
Régen a bivalyok húzták ki az elakadt szekereket a sárból. Most engem húztak ki a slamasztikából.
Nagyszéksós-tónál az út mellett csináltak egy bivalyrezervátumot, ökoházzal, kilátóval. A házban egy csapat gyerek táborozott. Nézegettem a környéket, a tó partja, a kilátó melletti rész talán alkalmas lenne sátorozásra. De volt egy még jobb választás!
A rezervátumhoz bicikliutat építettek Mórahalomról. Ez nem az autóút mellett futott, így nem a tanyák közt ment! Ugyan jártak rajta gépjárművek, elsősorban motorok, de elég kevés. Ez talán jó lesz! Elindultam rajta és kábé félúton Mórahalom felé találtam egy jópofa vékony erdősávot. 
A túloldalán pont volt annyi füves rész, ahol sátrazni tudtam. Takarásban vagyok, a tanyák is messze ( a legközelebbi is legalább 150-200m), sár sincs, még éppen világos van és az eső sem esik. Eddigi legjobb táborhelyem.


Vacsi, tente
Odarakom a tegnap estére vásárolt konzervet melegedni. Mire megmelegszik, már áll a sátor. Megeszem, ekkor megy le a nap. Fürdeni szeretnék, de a szúnyogok nem hagynak. Még sokáig olvasok, ki kell mennem. Gyönyörű tiszta éjszaka van, már szúnyogok sincsenek, így hát megfürdök. Minden tökéletes! Éjjel senki sem zavar, jót pihenek.


05.26. Csütörtök 6. nap


Utolsó reggel
5 körül ébredek. Elkészítem az utolsó zabkását. Minden reggel ezt reggeliztem, a mai sem maradhat ki. Háromnegyed hatra megreggelizve, összepakolva állok és lefényképezem a táborhelyem.



Ilyen szép helyen éjszakáztam
Frissen, kipihenten eszembe jut valami. Van nálam egy awab bilincs. Ha azzal fogatom fel a letört markolatot, akkor tudom használni a kézi tekerést. Lecserélem hát a drótot bilincsre. Sokkal jobb! Ez hamarabb is eszembe juthatott volna! Sokat kínlódtam a feldrótozott markolattal. Ugyan a kézi hajtást nem használtam, de váltani és fékezni muszáj volt. Ez állandóan mozgatta a markolatot, mindig lelazult a rögzítése. Ezután sokkal jobb lett, utolsó nap még a kézi hajtást is tudtam használni. A megpakolt bicikli hajtásához szükségem is van rá, csak lábbal elég nehéz volt tekerni.
Betekerek Mórahalomra, az első kútnál megállok mosakodni. Míg a fogam mosom, egy mellékutcából négy katonai teherautó kanyarodik elém és megy Jánoshalma felé. Mind teli katonákkal. Arra mennek, amerre én is, remélem nincs arra semmi balhé.

Kerülő
Mehetnék az 55-ös főúton hazafelé, az rövid lenne. Ehelyett inkább a határhoz közeli mellékutakon tekerek.
Ásotthalom környékén rengeteg a tanya. Újak, régiek, takarosak, rozzantak, mindenféle. A tanyasiak, főleg a gyerekek tátott szájjal bámulnak -Ez meg milyen állat?
Kelebia előtt erdősre vált a táj. Átérek Bács-Kiskun megyébe, innentől ismerős úton járok, egyszer már tekertem erre.
Újabb gond jelentkezik. Az utóbbi napok esős és párás időjárása lemosta a kenőanyagot a láncról. Indulás előtt cseréltem láncot, fogaskeréksort és hajtóművet. Még a gyári kenőanyag volt a láncon, de eddig bírta. Nagyon nyiszog és érzésre egyre nehezebb hajtani. Gondoltam kibírja hazáig, de egyre rosszabb, nem szívesen megyek így. Ha lenne nálam egy kis olaj! De nincs. Megfogadom, hogy máskor több napos túrára mindig viszek magammal olajat.
Kelebián, a vasúti átjáró előtt, meglátok egy vasboltot. Bemegyek, hátha kapok valami kenőanyagot. Csak műszerolaja van. Most ideiglenesen jó lenne az is, de nem akarok egy teljes flakonnal megvenni, mert nekem csak pár csepp kellene. Utána cipelhetem haza és nem is tudnám mire használni. A boltos nagyon rendes, van egy bontott flakon olaja, azt odaadja. Megkenem a láncot a bolt előtt és visszaadom a flakont. Kérdem mivel tartozok, de nem fogad el semmit, így csak egy köszönömmel fizetek.
Már nem nyiszog a lánc, de még mindig nehéznek tűnik a hajtás. Még Csikéria előtt megállok egy betonoszlopnál, állítok a fékeken. Utána sem lesz jobb, talán csak fáradt vagyok, azért érzem nehéznek. Szembeszél is van.
Csikérián találok egy szimpatikus parkot, megállok enni és pihenni. Evés után kifekszem kicsit a fűre, el is alszom. Egy biciklis kölyök ébreszt, azzal hogy jó a biciklim. Köszi, tudom. Inkább hagytál volna aludni, nagyeszű! Visszaalszom, pár perc után fűnyíróra ébredek. A közmunkás rendes, a park túloldalán kezdi nyírni a füvet, de aludni így sem tudok. Mindegy, ez a pár perc is jól esett.
Bácsalmás után elfordulok Jánoshalma felé. Újra olyan úton megyek, ahol még nem jártam. Dél körül van. Eddig felhős volt az idő, mostanra eltűntek a felhők, melegszik. Levetkőzöm rövidnadrágra és bekenem magam naptejjel is.
Mélykútnál visszatérek az 55-ös úthoz. Itt véget ér a határ menti kerülőm, mostantól nagyjából egyenesen megyek haza. A hangulatom is változik, egyre többet jár az eszem az otthoni dolgokon. Innentől már nem mondhatom hogy túrázok, már csak megyek hazafelé.
Mélykúton a színpadot építő közmunkásoknak nagyon tetszik a bringám, jól megkiabálnak. Visszaintek nekik, de nem állok meg. A településről kifelé egy babakocsit toló párt előzök. Nagyon fiatalok, a srác talán 16-18, a lány 14-16 éves lehet.

Hazafelé
Mire Jánoshalmára érek elfogy a vizem, szerencsére találok kutat. Innentől kezdve már nem megyek “járatlan utakon”. Végre nem kell aggódnom a tájékozódás miatt, nem kell többé használnom a gps-t. Erre már tekertem egyszer, innen hazatalálok.
Mivel nem kell spórolnom többé az energiával, végre hallgathatok zenét. Mikor az első dal megszólal, akkor érzem hogy ez mennyire hiányzott. Soha nem bicikliztem még le több száz kilométert zenehallgatás nélkül! Fel is gyorsulok, a szembeszél ellenére végre ismét 25 feletti sebességgel tekerek. Persze ehhez a végre használható kézi hajtás is kell. Zene és kézzel tekerés. Mennyire hiányoztak ezek az utóbbi pár napban!
Hajós, Miske, Szakmár, Szelid. Ismerős helyeken járok. Eddig mindenfelé nézelődtem, az járt a fejemben, amit éppen látok. Most inkább a régi emlékek tódulnak fel. Ez már a hazaút, egészen más érzés mint a túra volt.
Nem sietek, ezért Szeliden nyugodtan megállok enni. Melegítek egy konzervet, nézelődök miközben megeszem. Még nincs nyitva a strand, csak páran lézengenek arra. Egy kissrác a motoros quadjával rodeózik, néha elakad és apukának kell kiszabadítani. Szeretem Szelidet, sokat járunk ide fürdeni és biciklizni is. A környékről származom, gyerekkoromban mindig ide jártunk fürdeni. Számomra azóta is különleges hangulata van a helynek, bár sok minden változott.
Utolsó ebéd
Dunaújvárosban egy szűk utcában autósok zárják el az utat. Vitatkoznak kinek van elsőbbsége. Majd 900 megtett km után ez engem nagyon nem érdekel, szeretnék már otthon lenni. Megkérem az egyiket tolasson már vissza fél métert, akkor én elférek és mehetek. Megteszi, úgyhogy végre otthagyhatom őket.
Hazaérkezés után nagyon jól esik a fürdő. Fekete a lefolyó víz. Ugyan szinte minden nap alaposan mosakodtam és én nem is éreztem büdösnek magam, feleségem szerint volt szagom rendesen.


Gondolatok



Útiterv - végrehajtás
Készítettem útitervet, ami nem volt túl merev és részletes, de még így sem sikerült betartani. Azt hiszem, ez természetes. Ha pontos tervhez akartam volna tartani magamat, akkor sokkal kevesebbet tudtam volna menni. Sokkal több időt kellett volna hagynom a váratlan helyzetek megoldására. De én jobban érzem magam így, hogy nincs kötött tervem. Nagyjából tudom mit akarok, a többi meg legyen úgy, ahogy az ÚT akarja. Tulajdonképpen teljesen mindegy merre megyek. A lényeges, hogy szép tájakon, jó utakon tekerjek. A többi nem számít.
A lényeges dolgok közül a Bükk áttekerése és Tokaj maradt ki. Sajnálom ezeket, de most nem jött össze. Viszont helyette letekertem Szegedig, amit szintén szerettem volna megtenni. A Kékes-tető “megtekerése” ha nehezen is, de sikerült, ezt nagy dolognak tartom. Azóta többször gondoltam arra tekerés közben, ha holtpont jött, hogy ha a Kékesre feljutottam csomagokkal megrakva, akkor ezt is meg tudom tenni.
A megtett kilométereket tekintve hoztam az elvárást. Minimum 600-at szerettem volna menni, de titkon gondolkodtam az 1000-ben is. 890 lett végül, de a körülményeket tekintve ez jónak mondható. Ha nincs problémám a fékkel és a markolattal, akkor simán meg lett volna az ezer. Kiderült az a fontos kérdés, hogy hány vajon km-t tudok megtenni egy nap. Csomagokkal, több napon keresztül, kényelmesen tudok menni 150-200km-t.


Technika
Ez egyértelműen gyenge pontja volt a túrának. Még mindig nem sikerült megbízhatóra megcsinálni a biciklimet. Persze ez érthető. Rajtam kívül senkinek nincs ilyen kézzel-lábbal tekerős biciklije. Ezért mindent nekem kell megtapasztalnom a saját bőrömön, nem tanulhatok mások hibáiból. Ezen az úton rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem, a következők majd jobban fognak sikerülni.
Nagy probléma az energiaellátás. Ez már egynapos túrán is többször jelentkezett, de itt éreztem meg igazán. Sok időt és energiát vesztettem ez miatt. A megoldás az lesz, hogy veszek még egy powerbanket, így lesz kettő. Az egyiket állandóan tölteni fogom az agydinamóról, a másik pedig állandóan tölteni fogja a telómat. Ha lemerül, akkor cserélem őket.

Vadkemping
Most ismerkedtem meg ezzel a táborozási formával és a nehézségek ellenére nagyon tetszik. A kötetlenség óriási előny. Nem kell semmit előre terveznem, elég sötétedés előtt egy órával elkezdeni táborhely után nézni. Hatalmas szabadságot ad, ez nagyon tetszik.
Az is kedvemre való, hogy egyedül lehetek. Nem kell senkihez alkalmazkodnom.
A nehézségeket, amik az úton adódtak, elsősorban a tapasztalatlanságom számlájára írom. De tulajdonképpen mindent meg tudtam oldani már elsőre is, pedig az időjárás nem kedvezett túlságosan.

Étkezés
Szándékosan próbáltam úgy végigcsinálni a túrát, hogy kész ételt ne kelljen vásárolnom. Kíváncsi voltam meg tudom-e oldani csak alapanyagok vásárlásával az ellátásomat. Ez sikerült. Nem mondom, hogy máskor is így csinálom, mert néha azért jól esik a kész étel, de ha szükség van rá, meg tudom oldani így is. Ez bebizonyosodott.

Ajánlás
A leírás talán kicsit negatívra sikerült, szeretném kicsit árnyalni ezt a képet. Nagyon sokat írtam a nehézségekről, de szerintem ez természetes egy naplónál. Talán úgy tűnhet, hogy elegem van az egészből, de ez nem igaz.. Bármikor újra kezdeném és ahogy lehet, fogok még ilyen túrát csinálni.
Hadd idézzek a végére egy "kollégát". Dr. Lászka János nagyon frappánsan fogalmazott: "Az útinaplók tele vannak panaszokkal és problémákkal. Ezeknek ne higgyetek! Utólag a legtöbbjük indokolatlannak látszik, nem is emlékeztem rájuk. Csupa könnyed, kellemes biciklitúrára emlékszem, kár lett volna kihagyni az utak egyetlen napját is. Mióta észrevettem az emlékezet megszépítő erejét, azóta ha valahol a világ végén, este, esőben, ellenszélben, hegynek felfelé szenvedek éppen, akkor arra gondolok, mennyire fogom én ezt élvezni utólag."
Tehát mindenkinek ajánlom: Kétkerékre fel, gyerünk tekerni!
Bejegyezte: dátum:
Címkék: , , , , ,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)