Ismerkedés Zalával

Előzmények

A túrát Isu találta ki és szervezte meg. Az előző évben FB Gabival végigtekerték Kelet-Magyarországot a határ mellett, most pedig a nyugati részt akarták ugyanígy körbekarikázni. De ezt már nem édes-kettesben, hanem nagyobb társasággal. Így meghirdették a Rekusokk csoportban a túratervet. Én az előző évben az utolsó napjukon elkísértem őket. Jó volt velük túrázni és a többi résztvevővel is szívesen tekertem volna együtt. De szabadságot nem igazán tudtam ott kivenni. Főleg nem két hétre, pedig a túrát ennyire tervezték. De a társaságot és a programot nézegetve egyre inkább szerettem volna menni. Végül Krisztián kollégám segítségével sikerült némi szabit kivennem és így az első 3 napra el tudtam menni.


Az előző, tavaszi túrámhoz képest sokkal melegebb idő volt várható, ezért sokkal kevesebb ruhát pakoltam. Még az első napra is csak kevés szendvicset raktam, hiszen hőségriadót jeleztek előre aznapra, féltem, hogy megromlik. Italt viszont bőségesen készítettem, a mélyhűtőbe és a hűtőbe is raktam 1-1 palack bekevert ISO italt. Ezeket szerencsésen otthon is felejtettem. Úgyhogy mindössze 1,5l hideg vízzel indultam neki a kánikulának.

Résztvevők

Első nap 2016.06.25. Szombat


Nem siettem reggel az indulással, hiszen a többiekkel délre volt megbeszélve a találkozó a Duna túlpartján. Lacival Dunaújvárostól együtt mentünk. Probléma nélkül átértünk Dunavecsére, szombat lévén mindenfelé rendezvények voltak, itt is tartottak egy hepajt –Hídi Vásárt- a híd alatt.
Nyári hétvége lévén elég sok biciklis turistával találkoztunk. Az elsőkkel és legérdekesebbekkel mindjárt Vecse mellett. Az 51-es mellett álltak, nézegették a térképet. Elkezdtük kérdezgetni őket, hogy mi járatban vannak erre. Kiderült, hogy Dél-Afrikaiak! Londonig repültek, onnan pedig a Eurovelo 6-on mennek a Fekete-tengerig. Nálam idősebbek voltak mindketten. A férfi SS (egysebességes) bicajjal tekert! Svájcon keresztül! 2000m magas hegyeken át, csomagokkal megpakolva! Ez igen! Egyébként is elég egyszerű bringáik voltak, házi készítésű csomagtartóval.

Miután otthagytuk őket, elindultunk a többiek elé. Nem jutottam túl messzire. A kanyarban imbolyogtam egy kicsit (mint később kiderült a nem megfelelően beállított kormánycsapágy miatt) és ráfutottam a padkára. Gyűlölöm azt a padkát! Életveszélyes a bicikliseknek. Akárhányszor arra jártam, mindig átkozódtam miatta. Éreztem, hogy egyszer megjárom vele. Próbáltam egyensúlyozgatni és nem leesni az út felé. Végül inkább az árok felé rántottam a kormányt, el is estem. Nem estem vészesen nagyot –ez a reku előnye, de a combomat rendesen megütöttem és a km órám számlapja is megrepedt. Jó mérges is lettem!
Azért abban reménykedtem, hogy a ”kötelező” esés megvolt, innen már nem lesz nagyobb baj. Összeszedtem magam és indultunk tovább. Az első árnyékos helyen –egy buszmegállóban- leültünk és vártuk a többieket. Egyből ledobtam a szivacsom a földre és kényelmesen leültem rá. Indulás előtti napon alakítottam át úgy a szivacsot, hogy könnyen le tudjam szedni az ülésről és fekvésnél derékaljnak tudjam használni. Ez később is nagyon jól bevált.
Egy fél óra várakozás után meg is jött a csapat. Már csak Fso Laci hiányzott, őt vártuk. Ahogy FB beállt elém észrevettem, hogy furán áll a villája. Mondom neki: Gabi, ez a villa el van törve.
-Dehogy van eltörve!
-Dehogyisnem! Nézd csak meg, innen előröl!

Szóval tényleg el volt neki repedve a villája, már ki tudja mióta! Ugye, a lengő első háromszöge összetartotta, ezért nem esett szét. Elkezdtünk agyalni, mi legyen. FB –a nevéhez hűen, simán továbbment volna. Kitalálta, hogy felhívja Lompit, hozzon estére Bajára hegesztőtrafót. Végül azt találtuk ki, hogy amíg Fso Laci-re várunk, bemegyünk Vecsére és ott keresünk valami hegesztési lehetőséget.
Vecsén egy ház előtt acélszerkezeteket láttunk kipakolva, egy ember őrizgette. FB elmondta a szitut és kunyerált magának egy hegesztőtrafót. Mi otthagytuk és 500m-rel feljebb, egy bolt előtt, az árnyékban vártuk. Vettem egy palack vizet, mert tudtam, hogy a nálam lévő 1 palack kevés lesz. A maradék isoport belekevertem. Én is ettem egy kicsit, majd hagytam a többieket az árnyékban és visszamentem FB-nek segíteni.
Ráfért a segítség. A trafó nem túl szomjas gazdája ugyanis az egyik cigiről a másikra gyújtott és azt motyogta folyamatosan, hogy: Mindjárt felébredek, mindjárt felébredek… FB szerencsésen megbuherálta a villát, a csomagokat le sem vette a gépről.

A tulajnak némi kp-val hálálta meg a segítséget, amit először nem akart elfogadni, de aztán csak elrakta. Ezután visszarakta a kereket, majd a rábeszélésemre beállítottuk a fékjét is –mégse fogjon folyamatosan. Közben megjött Fso Laci is. Úgyhogy végre együtt elindulhattunk.
Nem egyedül a mi kis csapatunk pörgette aznap a bolygót a kerekeivel. Elég sok turistával találkoztunk. Elsősorban külföldiekkel, hollandokkal, franciákkal (kétszer is). Meglehetősen népszerű ez a Eurovelo 6.
Solton, a temetőnél álltunk meg itatni. Leöblítettük az izzadtságot is –volt mit, pusztulat meleg volt. Itt találkoztunk egy Márkó nevű bolgár bicajossal. Egy elég szakadt outit hajtott hazafelé –az nem derült ki, hogy honnan. Kicsit útbaigazítottuk –vagy csak jól összezavartuk, majd indultunk tovább.

Solt után, a töltésen olvadoztunk a hőségtől. Isu és Beni lemaradtak. Harta előtt megálltunk, hogy megvárjuk őket, de csak Isu érkezett a hírrel, hogy Beni defektet kapott, azt szereli. Elég sokat vártunk Benire, mert a pumpája nem volt jó, épp csak fel tudta fújni a gumit. Végül az én pumpámmal fejezte be a műveletet, miután végre utolért. Szerencsére egy hatalmas farakás árnyékában tudtunk várakozni. Nem csak brutális hőség volt, hanem erős oldalszél is. Olyannyira erős, hogy Károly megpakolt bringáját is felborította. Sajnos én ültem mellette szélirányban, így sikerült a másik combomra is beszereznem egy sebet –csak hogy szimmetrikus legyek.
A tervek szerint Misi Kalocsán várt minket, de a sok műszaki hiba miatt erős késésben voltunk. Ő megunhatta a várakozást, elindult elénk és itt, Harta előtt találkoztunk. Pataj után a javaslatomra nem az 51-esen mentünk, hanem inkább a Duna mellett, Géderlak felé. Ez ugyan kis kerülő, de sokkal kevésbé forgalmas út.
A következő megálló Misinél volt Kalocsán, ahol nem csak mosakodni tudtunk, hanem nagyon finom tócsnit és hideg sört is kaptunk –kösz, Mariann! Kicsit beszélgettünk, majd indultunk tovább Bátyára. Misi és a fia is elkísért bennünket.

Bátyára Attilához mentünk. Vele tavaly ismerkedett meg Isu és FB. Megbeszélték vele, hogy útban Baja felé benézünk hozzá. Eléggé késésben voltunk, mégis megálltunk nála beszélgetni és nézelődni, hisz Attila nem mindennapi ember.

 A falu közepén, egy régi parasztházban van a műhelye –tudniillik Attila kerékpárszerelő. Méghozzá nem is akármilyen. Szenvedélyesen szereti és gyűjti a bicikliket. A házban százas nagyságrendben állnak a különféle kerók. Rengeteg bringát vásárol, mert sajnálja nézni az állapotukat. Felújítja ezeket, azután eladja. Ezt láthatóan nem elsősorban pénzért teszi, hanem ez a szenvedélye. Volt mit nézni nála és élvezettel hallgattuk a történeteit. Bár rekuja nincs, de hozzánk hasonlóan megszállott biciklis, így azonnal megtaláltuk vele a közös hangot. Ráadásul vendégül látta az egész csapatot sörrel, üdítővel és mindenféle pékárúval. Attilától kértem két fogót és egy használt belső gumit. Ezekkel megreparáltam a telefontartómat, ami gyengélkedett. Elhagytam belőle egy gumidarabot. Annyira jól sikerült megjavítanom, hogy jobb lett mint a gyári. Attilának nagyon tetszett a túránk és valószínűleg a társaság is, mert elhatározta, hogy velünk tart Bajáig. Tovább sajnos nem, mert másnap haza kell mennie.
Misi is szívesen velünk tartott volna, de másnap neki is dolga volt, így innen ők hazafelé indultak.
Jócskán késésben voltunk, amikor innen elindultunk. A csapat előrement, én megvártam Attilát. Elég sokat szuttyogott az indulással, mindig eszébe jutott valami, amiért még visszament. Ketten indultunk a többiek után, elég nagy késéssel. Engem ez aggasztott, mert nem tudtam, hogy a többiek ismerik-e Fajszon a gátra vezető utat. Igyekeztem hát utolérni őket még az elágazás előtt és ráadásul Attilát sem akartam feltartani, mert ő egy országútin, nagyon kevés csomaggal tekert és tudtam, hogy edzett bringás. 32-35-ös tempót mentünk hát Fajszig és szerencsésen utol is értük a társaságot Fajsz előtt nem sokkal.
Fajsztól Bajáig a Duna töltésén vezet aszfaltozott út, amiről a kocsik ki vannak tiltva és szinte végig jó minőségű. Körülbelül itt sötétedett ránk. Nekem nem volt vacsorám, gondoltam majd a bajai Tescoban veszek. Ami 10-ig volt nyitva. Ekkor pedig 9 óra körül volt. Baja még legalább 30km. Elég esélytelennek látszott a vacsorám, mert a csapat meg sem közelítette ezt a sebességet.
Egyszer csak Beni megindult, kezdett otthagyni minket. Utánamentem, kérdeztem mit szólna, ha tolnánk egy keményebb menetet, hátha elérném még a Tescot. Beni semmi jónak nem szokott elrontója lenni, úgyhogy nekiindultunk a nagy magyar éjszakának ketten. 25-35 körüli sebességgel csapattunk Bajáig. Nekem a nagyon meleg nap után, a dögnehéz biciklivel, plussz az agydinamós kerékkel ez elég sok volt. Egy bukkanónál kiesett a kulacsom, mire visszaraktam, Beni úgy elhúzott, hogy már utol sem értem. De még ez is kevés volt, sajnos pár perccel 10 után értünk be Bajára. A vacsorámnak lőttek!
Kerestük a sátrazó helyünket. Az volt megbeszélve, hogy a Petőfi Szigeten sártazunk a Sugo partján. Beni járt már itt, de csak evezős túrán és a szárazföld felöl, sötétben nem találta a helyet. Azt tudtuk, hogy Lompiék itt várnak valahol ránk. Nézegettem a térképet és úgy  tűnt, még egy szigettel tovább kell mennünk. Felmentünk hát a következő hídra, ahol már messziről láttam egy ismerős rekut a korlátnak döntve.
Ott, a hídon a pihenőnél várt ránk terülj-terülj asztalkával Éva, Lompi és Gábor. Itt vártuk be a többieket és még egy jó darabig beszélgettünk.

Közben ránktalált János is, aki délelőtt óta várt ránk. 11 után Lompiék hazamentek, mi pedig sátorhelyet kerestünk. János szerencsére még világosban felderítette a terepet, ezért meg tudta mutatni, hová érdemes sátrat verni. A szigeten ekkor még javában ment a buli, elég sok szórakozóhely volt nyitva, ment a dajdajozás, üvöltözés.
A csapatból volt aki sátrat állított, más csak függőágyat kötött két fa közé, Gábor és Attila pedig teljesen nomád módon a földön, a puszta ég alatt aludtak. Én is csak a sátram belső rétegét állítottam fel, mert nagyon meleg volt.
Pont az éjféli harangszónál kezdtünk fürdeni. Igen jólesett a Sugoban az uszkálás az egész napos kánikula után. Még szappannal is lemosakodtam.
Éjszaka többször ébredtem villámlásra és nagy szélre, de végül megúsztuk szárazon. A fél háromkor kocsiból ébresztőt üvöltöző idióta színesítette még az éjszakát.

2. nap, 2016-06-26 , Vasárnap, Baja

Reggel erre a látványra ébredtem. Kicsit jobban körülnézve még budit és kutat is találtam. Szép és "összkomfortos" táborhely, meg is jegyeztem magamnak. Ahogy azt is, hogy hétvégén, főleg egy nyári hétvégén ne jöjjek ide. Sokan sátraztak a környéken, de persze velük nem volt gond, csak a részeg bulizók üvöltöztek hajnalban.

Kis csapatunk táborhelye

Sátorbontás után elgurultunk egy csoportképre a Duna partjára.

Ezután végre irány a Tesco reggelizni. Már majd éhen haltam! A parkolóban reggeliztünk, ez nem volt valami szép, de legalább árnyék sem volt. Jó sokáig ettünk, majd fél tíz volt mire végre sikerült elindulni. Pocsék bringautakon keveregtünk fel a hídra. Már többször tekertem át ezen a hídon, de csak most tudatosult bennem, hogy van rajta bicikliút. Eddig mindig az úttesten közlekedtem. 😊

A pörbölyi leágazásnál megálltunk és elköszöntünk Attilától. Ő Gemenc felé indult haza. Itt készítettem képet Gáborról és igen egyedi és sokat megbámult gépéről.

Dízel Páncélos és gazdája

A kerékpár a "láncvédő" hangja és a kialakítása miatt kapta a nevét. Vastag zöld acéllemezből van tudniillik, ráadásul úgy felszerelve, hogy a lánc menet közben alaposan zörgeti. Érdemes még megnézni az extra nagy méretű tükröt. Gábor hátrafelé biztos hogy lát, de előre elég sokat kitakarhat neki. A bringa hátulján Gábor összes csomagja látható, melyből azért 1-2 apróság kimaradt, mint az a méretéből sejthető. Szóval Gábor szerint egy fél országot megkerülő nomád túrára felesleges vinni sátrat, derékaljat, hálózsákot, gumijavító készletet…. Nem akart feleslegesen sok cuccot cipelni, hogy ne legyen lassú. Persze, egy 20-30dkg-os defektjavító szett sokat lassít rajta. Az a pár óra lemaradás, amit a defektnél összehozott, amíg innen-onnan összeszedte a javításhoz szükséges eszközöket…..Na az nem számít.

 Bátaszék után kezdett dombosodni a Duna mente. Kis falvakon mentünk keresztül, tetszett a táj. Ilyen szép épületet is láttunk:

Műmalom igazi fákkal.

A meleg és a dombos terep miatt igencsak megszomjaztunk. Be is tértünk Bár-ba, ahol a falu nevéhez illendően hűsítőt vettünk magunkhoz -egy hideg kútból. Itt találkoztunk a Balog-családdal, akik rekun kísértek minket egy darabig.

Mohács előtt meggyek mosolyogtak rám a bringaút melletti fáról. És ki vagyok én, hogy ilyen kedves mosolynak ellent tudnék állni? Útitársakat gyűjtöttem hát a fáról, hálát adva magamban annak az embernek, aki pár évvel ezelőtt kiköpött itt egy meggymagot.

Mohácsot elkerültük. Én még soha nem voltam ott és szívesen megnéztem volna, de ez akkor nem jött össze.

Sátorhelyen megálltunk a mohácsi csata emlékparkjánál, de nem mentünk be a parkba.

Majson a templomtorony és a buszváró is különleges.

Kislippó után álltunk meg inni. Innen már látszott Villány a hegyoldalban.

Villányban, egy parkban megálltunk és hozzáláttunk késői ebédünkhöz. Páran a táskájukból ettek, páran pedig beültünk egy pizzériába. Elég jól jártunk, gyorsan kiszolgáltak, finom volt a fröccs, a pizza és a konnektor is jól jött.

Ebéd után a többiek azonnal indultak, én még szuttyogtam egy kicsit. Gondoltam, úgyis utolérem őket. Ez nem jött be, mert lejtővel indultunk és ott elég gyorsan ment a társaság, én pedig általában emelkedőn voltam gyorsabb, mint ők. Sajnos nem volt előre kijelölt útvonal, nem tudtam pontosan, merre mennek a többiek, ezért sikeresen elkerültem őket. Nagyon nem estem kétségbe, azt tudtam, hogy melyik faluban lesz este szállásunk, úgyhogy elindultam arra.
Márfánál bringatúrázókkal találkoztam. Mint kiderült Frigyesnek a barátai voltak, akik pont abból a nyaralóból jöttek, ahol Frigyes várt ránk az esti szálláson. Kicsit beszélgettünk, eligazítottak és mentem tovább.

 

Gyönyörű tájon tekeregtem

Vejtinél, egy frissen aszfaltozott úton értem ki a Drávához. Itt elég meglepő dologgal találkoztam.

Bringakölcsönző, egy kis kihalt faluban, ahol a madár se jár.

Ekkor még Budapesten sem volt automata biciklikölcsönző, nem hogy itt.

A Dráva mellett helyenként nagyon jó volt a bicikliút.

Az úton többfelé találkoztam megcsupált fák darabjaival, mint kiderült, éjjel nagy vihar járt a környéken, jégesővel. Szerencsére mi Bajánál csak a szelét éreztük és a villámlást láttuk. Jó darabig tekertem a naplementében, nagy nyugalomban, míg oda nem értem Révfaluhoz, ahol megtaláltam az eligazító jelzést, egy krétával rajzolt rekut a bringaúton. 😊

Révfalu pár házból, egy kis templomból és több milliárd szúnyogból álló lakatlan település. Mint kiderült, csak nyaralóházak vannak itt, de se emberek, se vezetékes víz, se térerő nincs. Frigyest megtaláltam és együtt vártuk a többieket. Egy kis ház kertje volt az esti szállásunk, nagyszerű fürdőszobával. Frigyessel még jó másfél órát beszélgettünk, mire megérkeztek a többiek.

Mint kiderült, Drávasztárán a kocsmában ültek ilyen sokáig. Egészen odáig voltak, hogy menjünk vissza, valami meccs megy a tv-ben, ki van kérve a sör, van jó kaja vacsorára, nagyon jó fejek a helyiek. Nekem semmi kedvem nem volt kocsmázni, de mentem a többiekkel. Felállítottuk a sátrakat és indultunk vissza.

Szálláshely

Mint kiderült, jó volt a megérzésem. Egy átlagos füstös falusi kis kocsma volt, semmi extra. Ittam egy fröccsöt és ettem egy hamburgert, de egyik rosszabb volt, mint a másik.

Szerintem még soha nem parkoltak ilyen gépek ebben a kocsmában.

Jól kikaptunk a meccsen, azután a vihar előszelével visszatekertünk a szállásunkra. Az éjszaka nagyon nyugodtan és csendesen telt.

Harmadik nap 2016.06.27. Hétfő

Reggel kiadós esőre és Laci hangjára ébredtem. Laci az alvókra való tekintettel halkan beszélgetett. Szerintem a szomszéd faluban is kitűnően lehetett érteni minden szavát. Az eső szerencsére nemsokára elállt, Laci…. Nos, ő nem 😊.

A vizes sátrak összecsomagolása után elindultunk. Na, nem a túrára, hanem vissza Drávasztárára, az előző napi kocsmába, reggelizni.

A reggeli, nem volt túl finom, de legalább kevés volt és drága, egy csomó időt elvesztegettünk vele és sikerült igazságtalanul elosztani.

Már bőven elmúlt 9 mire végre elindultunk túrázni. A fél hatos keléshez képest. Itt a második napon azért már látszott, ez a túra nem arról fog szólni, hogy jól nyomjuk meg a nap elejét.

Misi hívott útközben, hogy a gáton vár minket. Szerencsésen találkoztunk és csatlakozott hozzánk.

Tótújfalunál jöttünk le a Dráva gátjáról.

Barcsnál álltunk meg pihenni, bevásárolni és összevárni a társaságot. Nem tudtam meddig fogunk állni, de fél óra után szétteregettem a sátram, hagy száradjon. Természetesen 5 perc múlva indultunk ☹.

Bolhónál kiderült, hogy Laci innen származik. Érdekes dolgokat mesélt gyerekkorából, így gyorsan elment az idő. Szétszóródva, kis csapatokban, egymástól pár km-re tekertünk.

Vízváron, egy kocsma előtt megálltunk, bevárni Isut. Egyből odajött hozzám a helyi etnikum egy nagydarab képviselője, kérdezte mennyibe kerül a gép. A kétszázezres válaszomon nagyon elcsodálkozott és elszontyolodott, mondván ilyen neki sosem lesz. Gondoltam, amennyit te már ráköltöttél az egészséged pusztítására, abból ennél sokkal jobb biciklit is vehetnél. Velem egyidősnek tűnt és látszott rajta, hogy nem rendkívüli eset az, hogy hétköznap délelőtt a kocsma teraszán iszik és cigizik. Tovább mentünk, egész a következő falu következő kocsmájáig, ahol az előttünk tekerő csapat várt minket. Mint kiderült, ők is megálltak az előző kocsmánál, ahol az érdeklődő illető János biciklijét akarta volna kipróbálni, mondván tud ő biciklizni. Még majdnem balhé is lett belőle, hogy János nem engedte neki -még jó, hogy mi békésen megértettük egymást. Magamban azért jót kuncogtam. Az én bringám árát sokallotta! Mit szólt volna, ha tudja, hogy Jánosé kábé egy nullával többet ér! 😊

A következő faluban történt egy érdekes eset, ami jól mutatja a rekusok szabálykövető 😊 közlekedési stílusát. Itt együtt tekert az egész csapat. Egy kamion kezdett kitolatni egy udvarból az útra. Egy emberke pedig a kezét felemelve állította le neki a forgalmat. Mi mindannyian, anélkül hogy megbeszéltük volna, megállás nélkül elmentünk mellette. Tipikusan az a szitu, amit csak a túrabiciklisek értelmeznek helyesen. Miért álljunk mi, egy egész csapat 2-3 percet ott, szagolva a bűzét, amikor 2-3 másodperc alatt elhúzhatunk mellette? Ráadásul így energiát is spóroltunk, továbbá nem kellett a feltorlódott kocsisorral együtt indulnunk.

Ebben a faluban szólt a gyerekének egy bámészkodó nő rám mutogatva: -Néééé! Milyen visszapislogója van. -Ezt azóta is emlegetjük. 😊

Csurgón háromnegyed kettőkor megálltunk végre ebédelni, jó időzítéssel, pont, amikor elkezdett esni. Egy sportcsarnok bejáratánál, az árkád alá húzódtunk be.

Az én gázpalackom pont eddigre fogyott ki, így FB-től kölcsönöztem melegítő szerkezetet a konzervhez.

Az indulás a késői ebéd után eléggé nehézkesen ment. Ez alkalommal én tartottam fel a társaságot. Útvonalat is terveztünk, mert az eredeti útvonalunk egy része földúton vezetett és ezt a csomagokkal megrakott bringákkal, esőben nem vállaltuk be. Merthogy az eső ahelyett, hogy elállt volna, egyre jobban esett.

Csurgó után nagyon szép helyen tekertünk, bár elég meredek emelkedők voltak arra, nem egyszer kipörgött az első kerekem. Nekem nagyon bejött ez a meredek, dimbes-dombos zalai táj a sok zölddel -karácsonyfa ültetvényekkel a szőlőhegyen. Az eső rendületlenül áztatott minket és sikerült az én iránymutatásom miatt némi plusz kilométereket begyűjteni. 😊 Nagykanizsát szerettük volna elkerülni, de mint kiderült, csak földúton lehetett volna, így végül csak keresztül kellett mennünk rajta. A csapat eddigre végképp szétesett. 3-4 különböző csapat tekert, vagy vonatozott az esti célunk felé különböző utakon.

Letenyénél meglepő módon összeverődött a társaság.

Be kellett mennünk a Sparba bevásárolni, mert nálam már nem volt semmi vacsorára való. A pénztárnál nagyon sokat kellett várnunk. Mire kiértünk, a többiek ”természetesen” már elindultak. Ez egész nap így ment és nekem eléggé rosszul esett. Nem igazán értettem, hogy ha egyszer együtt túrázunk, akkor miért nem együtt tekerünk!? Na, ezt elengedtem és Misivel az eső utáni friss naplementében komótosan gurultunk az esti szállásunk felé.

Ami Tornyiszentmiklóson volt, a közösségi házban. Tudniillik Tornyi polgármestere Laci, aki civilben rekus, felajánlotta, hogy vendégül lát minket egy éjszakára -mint kiderült, nem is akár hogy!

Laci óriási biciklijénél csak a szíve nagyobb!

A nyitókérdése a ’mitisztok?’ volt, a zalai fröccs -tüskével, igen jól esett az órákig tartó ázás után. Mint ahogy a zuhany, a fedett szállás (reggelre a sátram és a ruháim is megszáradtak), a telefon töltési lehetőség és a vacsora is, amire megvendégelt.

Száraz szálláshelyünk

Negyedik nap 2016.06.28. Kedd

A többieknek ez volt a pihenőnap, nekem pedig a legkeményebb nap. Este dolgozni kellett mennem, ezért reggel el kellett indulnom kétszáz-sok km-es utamra. Szívesen mentem volna a többiekkel tovább, de hát ennyi szabim volt. Elköszöntem tehát mindenkitől, megköszöntem a közös túrát, vendéglátóimnak pedig a vendéglátást és elindultam -a széllel szembe.

Indulás

A Kerka völgyében finomabbnál finomabb nevű falvakon tekertem keresztül – Kerkateskánd, Csömödér, Ortaháza, Gutorfölde, Baktüttös, mintha egy vicces mesében lettem volna, meglehetősen meredek emelkedőkkel.

Zalaapátiban, a főutat elkerülő bringaútból mindössze ez a -egyébként igen szép, de így használhatatlan- híd volt kész.

 Utána a salakon kellett visszatekerni a háttérben látható főútra.

Azon kívül, hogy kerültem vele 1-2km-t, biztosan más értelme is van ennek a hídnak a semmi közepén –csak én nem tudtam felfogni. Én ennyi pénzből, amibe ez a híd került, inkább nagyon-nagyon sok km bicikliutat építenék, több hasznunk lenne belőle.

Fenékpusztánál értem el a Balatont. Eddigre eléggé felerősödött az északi (szembe) szél. Eddig, ugye szorgosan köszöngettem az úton a többi bringásnak, főleg a turistáknak. Innentől viszont leszoktam róla, mert senki nem köszönt vissza. Érdekes, ha egy úton kevés bringás van, akkor tudnak egymásnak köszönni, de ha sokan tekernek, akkor ez nem megy?!

Máriafürdő környékén kifordult elém a kempingből egy rekus rengeteg csomaggal.

Pierre a vélocouchén.

Kicsit tekertünk együtt, közben beszélgettünk. Franciaországból indult, egy olasz kör után Szlovénián keresztül érkezett hozzánk.

Ebédszünet

Zamárdinál az éppen épülő Sound fesztivál mellett ettem, majd innen már hosszabb időre nem álltam meg hazáig. Lajoskomárom után szintén rekus túrázókkal találkoztam, velük is beszélgettem pár percet.
Este fél kilenckor értem haza.

Összegezve

A túrának nagyon fáradtan indultam neki. Előtte nem sokkal csináltam a 24 órás megmérettetésemet és az után kicsit többet kellett volna pihenni. A fáradtság rányomta a bélyegét erre a túrára, fizikailag nem voltam igazán formában. Szerencsére álltalában nem tekertünk túl sokat, csak olyan 150km körül naponta, így ezt bírtam, továbbá a tempó sem volt vészes. Csak az utolsó napi 240km volt igazán fárasztó, amikor egyedül tekertem egész nap a széllel szembe.

Nomád túrára készültem, ehhez képest kimondottan civilizált volt, hiszen igazából sehol sem vadkempingeztünk. Az első nap kivételével minden nap volt zuhanyzási lehetőség, telefont tudtunk tölteni (ez számomra a navigáció miatt volt fontos) és utolsó nap meleg vacsorát és fedett szállást is kaptunk.

Ami nem igazán tetszett, az az összevisszaság volt. Sem a konkrét útvonalunk, sem útiterv nem volt, tulajdonképpen csak az esti szállás (körülbelüli) helyét ismertük és kis túlzással mindenki úgy jutott el oda, ahogy tudott. Néha számomra ismeretlen okokból álltunk, néha pedig olyan sebességgel haladtunk, ami teljesen szétszakította a csapatot. Számomra nem okozott gondot sem a sebesség tartása (ami legtöbbször alacsonyabb volt, mint ahogy én szoktam túrázni), sem az egyedül tekerés, hiszen legtöbbször így megyek, hozzá voltam szokva. Inkább csak egy rossz érzés volt bennem, hogy együtt túrázásra indultunk el és mégsem együtt tekerünk.

Minden hátrány, fáradtság és rossz érzés ellenére örülök, hogy részt vettem, részt vehettem ezen a túrán. Összesen a négy nap alatt 743km-t tekertem és rengeteg élményt gyűjtöttem érdekes emberekkel. Köszönöm társaimnak ezt a túrát, a vendéglátóknak pedig a vendéglátást!