2015-10-20

Négykézláb


Terv

Az ötletet Motyoo-nál láttam. Az a videó megihletett, de a hátrányát is megmutatta, bonyolult a kormányzás. Viszont én lengővel járok, ezt úgyis lábbal kormányzom, ráadásul a kormány együtt fordul a pedálokkal és az első aggyal. Tehát, ha lengőre rakok kézihajtást, sokkal egyszerűbben és hatékonyabban meg tudom oldani. 
Hosszas gondolkodás és kutatás után megszületett a terv. A kézihajtást a bal hajtókarhoz kötöm be nem az agyhoz. Egy hajtókart lényegesen egyszerűbb átalakítani, mint egy tárcsafékes-kazettás kerékagyat. Bár az utóbbi elegánsabb és komfortosabb megoldás lenne. De hát szegény ember vízzel főz, jó lesz az úgy is. Adná magát a szíjhajtás (könnyű, nem kell borítás rá), utána is jártam. az 1-200 ezres nagyságrendű ár hamar elvette a kedvem, maradt a lánchajtás. Ezt lényegesen egyszerűbb megcsinálni.
A handbike-hajtás bár jól néz ki és könnyű esztergát igényel. Ezért találtam ki, hogy egy sima középcsapágyházat kell felhegeszteni a kormánycső végére, abba bele egy monoblokkot, rá a hajtókart, erre pedig a megfelelően átalakított pedált. Szintén egyszerű, bár nem túl elegáns megoldás.

Próbálgatások

Feldobtam Gépszörnyre az első változatot. Ezt még fix kormány fölé raktam, de hamar kiderült, hogy ez nem biztonságos. Handbike kormányzás kell! Vagyis magát a tekerhető részt kell fordíthatóra elkészíteni és a kezelőszerveket (fékkar, váltókar) is ide tenni. 
Kipróbáltam az eltolt kormányzást (egyik kéz elöl -másik hátul), de ez sem vált be, maradt a handbike-okon megszokott megoldás: a két kéz együtt mozog. 
Először fixen raktam a lánckereket a láb hajtókarra, így ha tekertem a lábpedált, akkor állandóan mozgott a kézi hajtókar. Ez kényelmetlen és veszélyes is volt, ezért a láb hajtókarhoz egysebességes racsnit raktam. Ez lehetővé teszi, hogy lábbal tekerjek, a kézpedál pedig álljon, vagy más fordulattal forogjon. Biztonsági szempontból nagyon fontos ez a kialakítás. Ha kritikus szituációban vagyok (pl. nagy forgalom, rossz út), akkor kézzel nem tekerek.
Még egy láncfeszítőt kellett beépítenem. Eredetileg a cső csúsztatásával akartam feszíteni, de ez nem vált be. Illetve a lánc is túl hosszú, a visszatérő ágba feltétlen kell vezetés és feszítés, különben leugrik a kis, 20-as fogszámú racsniról.

Miután Gépszörnyön végigpróbáltam sok variációt és kialakítottam az elérhető legoptimálisabbat, végre elkezdhettem komolyan használni. Hamar kiderült, hogy az a váz nem bírja ezt a fokozott terhelést, így le kellett vennem és visszaraknom a normál kormányt. Nem baj, tapasztalatgyűjtésre jó volt. Most már tudtam, milyen biciklit szeretnék, nekiállhattam azt elkészíteni.

Inspiráció

Motyoo leírásán kívül szinte semmi. Órákig kerestem a neten, de csak olyan dolgokat találtam, amik a kedvemet vették el. Sokan próbálkoztak kézzel-lábbal hajtós biciklit készíteni. 
Az előnyei nyilvánvalóak:
  • nagyobb nyomaték
  • nagyobb sebesség
  • az izomzat sokkal nagyobb részét mozgatja
Ez az utóbbi fekvőkerékpáron még fontosabb, mert itt a kéz, a hagyományos biciklitől eltérően semmilyen munkát nem végez. Van is egy mondás, miszerint a rekus olyan mint a T-rex: Van két erős lába, két satnya karja, meg egy hatalmas pofája.
A próbálkozások a biztonságon buktak el leginkább, de a bonyolultság és a kényelmetlenség sem tett jót nekik.
Tehát nagyon valószínű, hogy jelenleg az enyém az egyetlen valóban használható, kézzel-lábbal hajtós fekvőkerékpár a világon.

Előnyök

  • Körülbelül 30%-kal több nyomatékot tudok leadni együttes hajtással, mintha csak lábbal tekernék. Ez főleg gyorsításkor és emelkedőn jelent sokat.
  • A hajtásnál két csúcspont helyett négy van, mert a kéz és a láb azonos ütemben mozog. Tehát nem jelentkezik a csak lábbal hajtós kerékpárokon főleg emelkedőn észrevehető egyenetlen nyomatékleadás. Ez lengőn különösen fontos, mert az elsőkerékhajtású konstrukció nagy hibája, hogy emelkedőn a hajtott keréken csökken a terhelés és könnyen elkapar. Ahhoz hasonló az eltérés a kézzel-lábbal hajtott és a csak lábbal hajtott közt, mint a négyütemű és a kétütemű motor közt.
  • Egyenletesebben terheli a test izomzatát, erősíti a karomat is, nemcsak a lábam.
  • Tudok vele lépésben menni. A fekvőkkel, de különösen a lengőkkel nagyon nehéz lassan menni. Én a lábamat a földön tartva, csak kézzel "evezve" akármilyen lassan tudok menni.
  • Nyitottá tesz: 300-ból 100 ember felfigyel rá, abból 99 mosolyog 1 röhög. Ez nagyon jó arány szerintem. A 100-ból legalább 8 beszélni is szeretne róla. Állandóan kérdezgetnek, könnyű kapcsolatot teremteni.

Hátrányok

  • Leginkább a súlya: a rendszer kb. 3kg súlyú. Ez ráadásul magasan van és az elforduló részen. Emiatt elég nehéz egy kézzel fogni, vagy tolni. Persze a súlyon sok pénzzel jelentős mértékben lehetne csökkenteni.
  • Az ellenállás: plusz egy szabadonfutó került a hajtásba. Ez sajnos jelent némi ellenállást, ha csak lábbal hajtok és a kézi hajtást nem használom.
  • Kilátás: A fekvők egyik nagy előnye, hogy az ember a tájat nézheti, nem kell a maga előtt lévő aszfaltot bámulni. Sajnos a kézihajtásnak az ergonómiailag optimális elhelyezkedése pont fejmagasságban van, így a kilátásból elég sokat kitakar.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése